Kis Viktória felkészülését egy korábbi világbajnok is segítette Almeriában

Az elmúlt héten a H-Moto Team és női versenyzője, Kis Viktória a spanyolországi Almeriába utazott tesztelni, a katari Losail Ázsia Bajnokság 3. fordulójára való felkészülés jegyében, ahol egyedüli magyar indulóként fogja képviselni csapatát, valamint a MAMS-ot és Magyarországot.

A két napos teszt alatt Wicca (Kis Viktória közismert neve motoros berkekben) összesen 80 kört tett meg a csapat R6-os Yamahájával a spanyolországi ringen, ami több mint 300 kilométernek felel meg. Viszonyításképpen, ez majdnem annyi, mint amennyit a 2012-es szezon során összesen teljesített motorjával, minden versenyhétvégét beleértve.

A fiatal női motorosnak ezek voltak élete első körei egy 600-as versenymotor nyergében, de nagyon pozitívan nyilatkozott a teszt tapasztalatairól. Noha az időjárás és egy makacs csuklófájdalom hátráltatta valamelyest, ám mindez eltörpült amellett a hatalmas öröm mellett, amit amiatt érzett, hogy több mint egy év kihagyás után újra versenymotoron ülhetett. Ráadásul Spanyolországban, ráadásul ennyit, ráadásul egy nagyon komoly versenysorozatra, a Losail Ázsia Bajnokságra való felkészülés jegyében, melynek utolsó három fordulóján a katari szövetség meghívására indulhat el, a magyar szövetség és a MAMS elnöke, Hermann Henrik személyes közbenjárásának köszönhetően.

Nemcsak Wicca tesztelt Almeriában az elmúlt hét során, voltak ott más, külföldi versenyzők is, és a korábbi kétszeres Supersport világbajnok, a Superbike vb-n is futamgyőzelemig jutó, majd később a MotoGP-t is megjárt Andrew Pitt személyében nem akármilyen hozzáértő segítsége akadt az almeriai pálya fortélyainak elsajátításában!

Kis Viktória
„Iszonyatosan boldog voltam, hogy végre motorozhatok, ráadásul nem is akármilyen pályán! Nem mondom, hogy nem volt bennem előtte egy egészséges drukk, hiszen nem tegnap volt, hogy leparkoltam a motort a garázsban. Plusz, hogy biztos ne legyen könnyű dolgom, számtalan új tényezővel kellett számolnom: új motor, új kategória, új pálya, új bőrruha. Kezdjük sorjában. Határozottan pozitív élmény volt az R6-os Yamahával edzeni, tesztelni. Nagyon kellemes csalódás volt, hiszen nem igazán tudtam, mire is számítsak, ám most kifejezetten jól esett, hogy nem az ezressel kellett menni. Ég és föld a kettő, de úgy érzem, nem lesz gondom a kategóriaváltással, testhezállónak találom a hatszázast. Tetszik, hogy könnyű, és a kanyarsebessége mind a bemenetelnél, mind kigyorsításnál tempósabb, bár pont a súlykülönbség megszokása igényelt több időt, kisebb erőkifejtésbe kerül fektetni a motort; eleinte kissé ’billegősek’ voltak a kanyarjaim.

Mivel az almeriai pályán kanyar kanyar hátán van, a sebesség- és erőhiány fel sem tűnt igazából. Trükkös pálya, természetesen nem felkészületlenül mentem, előtte megtanultam a vonalvezetést, és onboard videókról igyekeztem ellesni a csínját-bínját. Persze ez korántsem volt ilyen egyszerű, bőven tartogattak meglepetéseket a spanyol aszfalt kanyarjai. Úgy érzem, hamar sikerült belerázódni, hogy tudjam merre az előre, onnantól kezdve folyamatosan tudtam arra koncentrálni, hogy minél jobb köridőket motorozzak, és minél jobban visszarázódjak, illetve hozzászokjak az újdonságokhoz.

A pályán töltött két nap alatt sikerült összesen 80 kört menni, azaz több mint 300 km-t motorozni, ami majdnem megegyezik az egész 2012-es szezonommal.  Az időjárás most sem kímélt, volt napsütés, erős szél, eső, de sikerült kihasználni minden métert. Fizikailag nem fáradtam el, egyedül a bal csuklóm sínylette meg a szokatlanul kemény kuplungot, de a nap végéig nem foglalkoztam vele. A hétvége nagy meglepetése és segítsége, hogy az utolsó két felmenetel alatt a kétszeres Supersport világbajnok, Andrew Pitt segített gyorsulni a technikás részeken. Érdekességképp, az előző zöld bőrruhám egy Andrew Pitt ruházat replikája volt, azé, amiben 2002-ben világbajnok lett.  : )

Úgy gondolom, sikeresnek titulálható az almeriai teszt, a kitűzött feladatot szerintem sikerült teljesítenem. Végigmotoroztam stabil köridőkkel. Természetesen bőven lenne még hova fejlődni, de kezdetnek nem szeretnék telhetetlen lenni, hiszen hatalmas segítség volt számomra ez a két napos edzési lehetőség, amit ezúton is köszönök Hermann Henriknek és a H-Moto Teamnek. Az első katari versenyig, ami február 14-15-én lesz, marad a száraz edzés, azaz a fizikai felkészülés.”

Kelemenné Szilágyi Noémi, menedzser
„Nagyon pozitívan csalódtam Viccában, annak ellenére, hogy már jó régóta ismerem, és eddig is a lehető legjobb véleménnyel voltam róla. Elképesztő mennyiségű munkát kellett elvégeznie néhány nap alatt, és egy rossz szót vagy panaszt nem hallottam a részéről. Végig teljes figyelemmel a feladatra koncentrált, és látszott rajta, hogy tudja, mekkora lehetőség ez most neki. Nagyon szeretne tökéletesen felkészülni a katari versenyekre, és ennek érdekében Almeriában is mindent megtett. Nagyon tetszik neki a 600-as motor, azt mondja, feküdni fog neki ez a stílus, így elsőre egyedül a csuklója fájt picit a kuplungozás miatt, de emiatt sem panaszkodott, pedig biztos vagyok benne, hogy a fiúk többsége is szólt volna, hogy legalább egy picit álljunk meg a munkával és pihenjünk. De ő nem, ő csak ment és csinálta tovább, örült, hogy motoron ülhet.

Összességében tehát nagyon pozitívan értékelem ezt a tesztet, és a legfontosabb most az, hogy saját magához képest fokozatosan fejlődjön. Nem várunk tőle ugrásszerű előrelépéseket egyik pillanatról a másikra, tényleg lépésről lépésre szeretnénk haladni, aminek érdekében meghonosítottunk a csapatban egy teljes körű feedback rendszert, amit külföldön már előszeretettel alkalmaznak. Ez annyit takar, hogy minden teszt és verseny után az összes jelenlevő csapattag összeírja a saját visszajelzéseit egy dokumentumba Viccának, és vice versa alapon (!) Vicca is összeír egy ilyet a saját szemszögéből, amit elküld a csapattagoknak. Ez azért fontos, mert így mi is tudni fogjuk, hogy mit vár tőlünk a versenyzőnk, mit kéne esetleg másképp csinálnunk, hogy még jobban megkönnyítsük a dolgát, és ő is tudna fogja, hogy mit várunk tőle. A jó kommunikáció minden szervezet életében elengedhetetlen, és úgy gondolom, hogy ez is része egy versenycsapat profi működésének. Az almeriai tesztet tehát sikeresen lezártuk, de a felkészülésnek nincs vége, Vicca és a csapat továbbra is keményen dolgozik, hogy a február 14-15-i, katari versenyen méltó módon képviselje a magyar színeket.”

Hermann Henrik, a MAMS elnöke
„Még nagyon az út elején járunk, hiszen ez az almeriai teszt csak a legelső lépést jelentette hosszú távú céljaink megvalósítása felé. Úgy kezdtük el felépíteni ezt a projektet a H-Moto Teammel közösen, hogy az idei évre, mint nulladik évre tekintünk, és hosszú távon szeretnénk eljuttatni Vikit, mint magyar női versenyzőt, egy nemzetközi viszonylatban is profi szintre. Nyilván van még hova fejlődni, de ami a legfontosabb, hogy Viki 1-2 éven belül felnőjön ezekhez a komoly tervekhez, mert akkor bármi lehet még belőle. Mondtam neki is, a lehetőség azért van, hogy éljen vele az ember. Úgy gondolom, hogy ilyen lehetőség a mai világban kevés ember számára adatik meg, és örömmel látom, hogy ezt ő is tudja, és Almeriában ennek megfelelő intenzitással és komolysággal állt a munkához. Úgy gondolom, hogy a környezet adott ahhoz, hogy valóra váltsa az álmait, de rajta is nagyon sok fog múlni.

Az élsport rengeteg lemondással jár, mértéket kell tudni tartani, és bizonyos fontos döntéseket meg kell tudni hozni a megfelelő pillanatokban a sport javára. Kitartó munkával és alázattal lehet csak komoly dolgokat felépíteni az életben, és ez az élsportban talán még inkább így van. Ezt várjuk tehát Vikitől, és örömmel hallottam a csapattól, hogy az almeriai teszten ennek tökéletesen megfelelt. Emellett nyilván arra is jó volt ez a tesztlehetőség, hogy hosszú idő után újra motorra üljön, és az 1000-es motor után kicsit átálljon a 600-as technikára. A következő megmozdulása már a február 14-15-i verseny lesz Katarban, szorítunk neki, hogy ott is sokat fejlődjön, és újabb értékes tapasztalatokkal gazdagodjon.”

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*