Kiírta a közbeszerzést a BKK a budai fonódó villamosprojekt kivitelezésére

Kiírta a budai fonódó villamosprojekt kivitelezésére a közbeszerzési eljárást a Budapesti Közlekedési Központ – derül ki a tendereket összesítő uniós honlap adataiból.

A nettó 10 milliárd forintra értékelt beruházás két részből áll: az egyik a Bem rakparti, a másik pedig a Széll Kálmán téri ág. Mindkét helyszínen egyebek mellett vasúti pályát, felsővezeték- és vontatási kábelhálózatot kell kiépíteni, végre kell hajtani forgalomtechnikai változtatásokat, közműveket kell kiváltani, peronokat kell építeni, átépíteni.     A Bem rakparti ágnál egyebek mellett 2,2 kilométer vágányt, 5 peront, a Széll Kálmán téri ágnál pedig 5,3 kilométer vágányt és 17 peront kell építeni, előbbi becsült értéke 3,1, utóbbié 6,9 milliárd forint.     A nyílt közbeszerzési eljárás során az a pályázó nyer, aki a legalacsonyabb árat ajánlja, pályázni január 21-éig lehet.     A tervek szerint a jelenlegi 17-es villamos vonalát dél felé két irányba vezetik tovább, az egyik ágát a Széll Kálmán tér felé, a másikat pedig a Bem rakparton keresztül a Batthyány tér felé. A projekt európai uniós, kormányzati és fővárosi forrásokból valósul meg.

Forrás:MTI

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*