Kerry szerint az Aszadnak nyújtott orosz támogatás súlyosbítja a konfliktust

A Bassár el-Aszad szíriai elnöknek Oroszország által nyújtott támogatás súlyosbítja és elnyújtja a válságot Szíriában – közölte az amerikai diplomáciai tárca keddi tájékoztatása szerint John Kerry amerikai külügyminiszter orosz partnerével, Szergej Lavrovval, amikor a nap folyamán telefonon tárgyalt vele.

    Kerry rámutatott, hogy Damaszkusz Moszkva általi támogatása aláássa a közös célt, a szélsőségesség elleni harcot, “ha egyúttal nem összpontosítunk továbbra is arra, hogy valódi politikai átmenet útján találjuk meg a megoldást a szíriai konfliktusra”.
    Az amerikai diplomácia vezetője megerősítette az Egyesült Államok elkötelezettségét, hogy egy több mint 60 országból álló koalícióval harcoljon az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet ellen. Az amerikai külügyi kommüniké szerint “Aszad sohasem lehetne hiteles tagja” ennek a koalíciónak.
    John Kerry hangsúlyozta, hogy “az Egyesült Államok üdvözölné a konstruktív orosz szerepvállalást az IÁ-ellenes erőfeszítésekben”. Az amerikai külügyminiszter kijelentette, hogy a szíriai konfliktus egészére nincs katonai megoldás, azt kizárólag az Aszad nélküli politikai átmenet révén lehet megoldani.
    A Pentagon szóvivője, Jeff Davis kapitány hétfőn azt mondta, hogy a szíriai Latakia kikötőváros déli részén észlelt “emberek és dolgok mozgása” arra utal, hogy Oroszország egy előretolt légi hadműveleti támaszpontot hoz ott létre. Névtelenül nyilatkozó amerikai tisztségviselők szerint egyébként Oroszország féltucatnyi korszerű T-90-es harckocsit, valamint 35 páncélozott harci járművet, tüzérségi ütegeket és mintegy 200 tengerészgyalogost állomásoztat a város térségében.
    A tankok és a harci járművek a hétvégén hajóval érkeztek az Oroszország által a 70-es évek óta használt tartuszi kikötőbe. Az elmúlt hetekben Latakia repülőtere napi két orosz katonai szállítógépet fogadott.
    Az orosz külügyminisztérium tájékoztatása szerint a keddi Kerry-Lavrov-megbeszélésen szó esett az ukrajnai válságról, valamint a Koreai-félszigeten kialakult feszültség csökkentését szolgáló lépésekről is.
    Kerry a hét végén Londonban fog tárgyalni Szíriáról és a migránsválságról. Pénteken érkezik, és vasárnapig marad ott – jelentette be kedden John Kirby külügyi szóvivő.

Forrás:MTI