Kelemen oklevele

Kelemen Balázs (19-0-0, 12 KO/TKO)tavaly tavasszal nem gondolkozott sokat az árvíz idején: nappal edzett, éjszaka pedig homokzsákokat pakolt. Bár a Ferobox Event bokszolója elismerést ezért nem várt, a Vöröskereszttől oklevelet vehetett át áldozatos munkájáért.

Kelemen Balázs oklevele 2Balázs győri lakosként nem hagyhatta, hogy „helyette” is küzdjenek az árral, ráadásul nemcsak résztvevője volt a segítségnek, hanem vezére is: facebookon szervezte az embereket, hol több, hol kevesebb résztvevőt sikerült összetoboroznia. Mindezt úgy, hogy napközben a szeghalmi gálára készült, éjszaka pakolt, vagyis nem sok ideje maradt ezekben a napokban a pihenésre (csak később derült ki, hogy mégsem lép szorítóba az eseményen).

A Magyar Vöröskereszt sem mehetett el szó nélkül az önfeláldozó segítség mellett, Borbélyné Nagy Ágnes, a Magyar Vöröskereszt Megyei Igazgatója és Sáfár Brigitta, a Magyar Vöröskereszt Országos Igazgatóságának Katasztrófavédelmi Szakmai Vezetője oklevelet adott át Balázsnak a városházán. „A Magyar Vöröskereszt önkéntese, Kelemen Balázs részére, a dunai árvíz során tanúsított kiemelkedő helytállásáért” – áll az oklevelén.

Balázsnak tehát már második alkalommal kapott papírt arról, hogy mennyire bátor, hiszen annak idején egy fuldokló kisgyerek kimentéséért is kitüntették.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*