Kelemen és Baran a magyar bajnoki címért!

Kelemen Balázs vs Baran AttilaMagyar bajnoki címmeccset is rendeznek november 16-án, Szentesen a Ferobox Event profi bokszgáláján, ráadásul nem is akármilyet: a Robert Stieglitz elleni világbajnoki címmeccsre készülő Kelemen Balázs (18-0-0, 12 KO/TKO) Baran Attilával (13-7-0, 7 KO/TKO) csap össze  a nagyközépsúlyú övért.

„Nem számítottam erre a lehetőségre, gondolkoztam is rajta sokat, mert Balázzsal együtt készültünk és jó barátok vagyunk” – kezdte Baran Attila. „Aztán persze rájöttem, hogy egy ekkora lehetőséget vétek lenne kihagyni, hiszen mindig is célom volt, hogy egyszer magyar bajnoki címért bokszolhassak. Múlt héten még együtt sparringoltunk, emiatt biztosan furcsa lesz picit. A ringben viszont félre kell tennünk a barátságot. Persze csak a meccs idejére, utána remélem, ismét minden a régi lesz és a felkészüléseket is együtt folytathatjuk.”

„Engem is meglepett a hír, de felkészült vagyok, hiszen, mint legutóbb is beszéltük, Robert Stieglitz ellen 12 menetre készültem” – tette hozzá Kelemen Balázs. „Az állóképességemmel biztosan nem lesz gond. Attila felhívott, miután kiderült a dolog és megbeszéltük, hogy ez egy tétmeccs. Ha belegondolok, amatőrként kéthavonta bokszoltam valamelyik haverommal, ennyire szűkős volt a mezőny. Ez csak egy csata és utána megy minden tovább. Kevés jó bokszoló van Magyarországon ebben a súlyban, így törvényszerű, hogy összekerülünk egymás ellen.”

Ez egy kockázatos meccs Balázsnak a vb címmeccse előtt, de a profi ökölvívás már csak ilyen. Attila meg tulajdonképpen az utolsó meccsén nyújtott teljesítményével érdemelte ki a magyar bajnoki címmeccs lehetőségét . Biztos parázs meccs lesz” mondta Bertók Róbert a Ferobox egyik tulajdonosa.

A gálán egyébként a kötelek közé lép és bemutatkozik a profik között Perutek János, valamint egymás ellen húz kesztyűt Bozai Gyula (11-6-1, 8 KO/TKO) és Faur Csaba (6-2-2, 2 KO/TKO). Rajtuk kívül a szentesi közönség kedvenc, Nagy „Lütyő” Imre (7-3-0, 3 KO), a veretlen középsúlyú Nagy Lajos Márk (15-0-0, 9 KO/TKO), is bokszolni fog november 16-án a Sport Televízió kamerái előtt.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*