Karikó Katalin átvette a Közmédia Év Embere Díját

Bár már tavaly decemberben neki ítélték oda, de csak a mai napon tudta átvenni személyesen a Közmédia Év Embere Díjat Karikó Katalin. A szolnoki születésű kutatóbiológus, biokémikus szabadalma alapján fejlesztették ki a koronavírus-járvány elleni legmodernebb vakcinát, ezért a közmédia kuratóriuma 2020-ban neki ítélte oda elsőként a hagyományteremtő szándékkal létrehozott díjat. Az elismerést kedden személyesen nyújtotta át Karikó Katalinnak Papp Dániel, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezérigazgatója.

Karikó Katalin Széchenyi-díjas magyar kutatóbiológus, biokémikus, az egyik koronavírus elleni, mRNS alapú vakcinát kifejlesztő BioNTech cég alelnöke Budapesten a Médiaszolgáltatás-Támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) központjában 2021. május 18-án.

A 2020-as évre szóló Közmédia Év Embere Díjat a járványhelyzetre való tekintettel a mai napon adták át. A díjazott egy porcelán emlékplakettet kapott, és az ő portréja díszíti az MTVA székház egyik folyosójának falát is.

„A díj alapításával az volt a cél, hogy a közmédia is megmutassa, kik azok a személyek, akik mindenképp elismerésre méltóak. Karikó Katalin olyat tett le az asztalra, amely nemcsak Magyarország, hanem az egész világ szempontjából rendkívül fontos” – fogalmazott Papp Dániel.

„Mindig elámulok azon, hogy milyen nagyságokkal említik a nevem egy lapon. Jólesik az elismerés, de legjobban mégis az emberek levelei érintenek meg, amikben leírják, számukra mit jelent a vakcina” – árulta el Karikó Katalin.

A Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. és az MTVA hagyományteremtő céllal hozta létre az elismerést. A Közmédia Év Embere Díjat minden év végén olyan személynek ítélik oda, aki szakmai pályafutásával és életútjával maradandó értéket hozott létre és nagy hatást gyakorolt az adott év eseményeire. A 2020-as évet meghatározta a koronavírus-járvány, így az elismeréssel Karikó Katalin biokémikust díjazták, akinek szabadalma alapján fejlesztették ki az egyik COVID-19 elleni oltást.

Fotókredit: MTI/Balogh Zoltán