Jókai Anna Szalon nyílik a Várnegyedben

Irodalmi szalon nyílik a június 5-én elhunyt Jókai Anna író emlékére az I. kerületben.

    A Budavári Önkormányzat az Iskola utca 28. alatti épületében irodalmi esteknek, koncerteknek, közösségi összejöveteleknek biztosít majd helyet. A négy helyiségből álló közösségi tér ősztől új kulturális központként működik majd a kerületben – közölte az MTI-vel hétfőn az önkormányzat.
    A Jókai Anna Szalon ünnepélyes megnyitóját szeptember 1-jén tartják.
    Jókai Anna életének 85. évében, hosszan tartó betegség után hunyt el. Tagja volt a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) mellett a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémiának, valamint a Digitális Irodalmi Akadémiának is.
    Jókai Anna 1932. november 24-én született Budapesten. Már gimnazistaként írt verseket, novellákat. Az ELTE bölcsészkarának magyar és történelem levelező szakán 1961-ben szerzett diplomát, majd másfél évtizeden át tanított. 1976-ban szabadúszó lett, akkor már több regény és novelláskötet (4447, Tartozik és követel, Napok, Szeretteink, szerelmeink, A reimsi angyal) volt mögötte. 1970-ben tagja lett a Magyar Írószövetségnek, melynek 1986-tól alelnöke, 1989-tól elnökségi tagja volt, 1990-ben pedig két évre megválasztották a szervezet elnökévé.
    Szívesen vett részt a közéletben, tagja volt a Nemzeti Kulturális Alap bizottságának, a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete elnökségének, az Artisjus vezetőségének, vezette az Arany János Alapítvány kuratóriumát, a Nemzeti Színház Baráti Társaságot és az Evangélium Színház Baráti Körét. 1998-tól az Írók Szakszervezetének elnöki tisztségét töltötte be, 2000 és 2006 között elnökölt a Nemzeti Kegyeleti Bizottságban.
    Írói pályáján két, egymással összefüggő korszakot különböztetett meg, ezek között a határt Napok című regényének 1972. évi megjelenésében jelölte meg. Első művei a klasszikus hagyományokban gyökerező, a cselekmény és az árnyalt lélekábrázolás fontosságát hangsúlyozó írások, szereplői többnyire szeretetre vágyó, boldogulást és társat kereső nők. A hetvenes évektől írásai filozofikusabbá váltak, az emberi lét történéseit, az anyagi világ összefüggéseit egy magasabb rendű létezés dimenzióiban vizsgálta, stílusát ekkortól nevezik spirituális realizmusnak.
    Nagy sikert aratott Szegény Sudár Anna című naplóregénye és a több mint húsz kiadást megért, az öregedés, az elmúlás problematikáját újszerű módon megközelítő, Ne féljetek című regénye is. Legismertebb művei közé tartozik még a Mindhalálig és a Jákob lajtorjája című regény, népszerűek esszékötetei és versei. Számos művének színpadi, rádió- és tévéjátékát-változatát is bemutatták, műveit idegen nyelvekre is lefordították.
    2007-ben jelent meg Godot megjött című műve, 2012-ben pedig Éhes élet című regénye, amelyben megértő iróniával és józan tárgyilagossággal beszélt az öregedésről, a halálról; 2015-ben adták ki Válaszoltam című interjúgyűjteményét. A Szeretet szigetek és A remény ablaka című beszélgetős kötetek után 2015-ben jelent meg a hit, remény és szeretet kérdését körbejáró trilógiájának harmadik kötete, A hit kapuja. Az idei Ünnepi Könyvhétre adták ki Átvilágítás című önéletrajzi regényét.
    Jókai Annát 2014-ben Kossuth Nagydíjjal tüntették ki a magyar prózairodalom területén létrehozott kimagasló életművéért, valamint az urbánus irodalom nemzeti és keresztény ágának kiemelkedő képviseletéért. Ugyanabban az évben az első alkalommal odaítélt Nemzet Művésze címben részesült, és megkapta a Magyar Szabadságért díjat.

Forrás:MTI