Jelentős bővülés a Germanwings nyári célállomásaiban

A jelentős növekedés egy része a Lufthansa útvonalainak átvételéből származik. A Germanwings ezek mellett néhány saját, új útvonalat is kiépített, illetve a már meglévő útvonalakon bővítette kapacitását. Az egyes piacokat illetően az olaszországi kínálat bővült a legjelentősebben, ahol a 2013-as nyári menetrendhez képest 83 százalékkal több ülésre lehet jegyet foglalni. Ezen kívül a Spanyolországba tartó járatok száma is nagymértékben, 79 százalékkal bővült, kizárólag Palma de Mallorca-ba pedig 75 százalékos emelkedés tapasztalható. A Görögországba és onnan induló járatok száma 34 százalékkal bővült, míg Portugália esetében az előző évhez képest 25 százalékos emelkedés mutatkozik az idei kínálatban.

newgermanwings_slideshow

A Germanwings 2014. március 30-án életbe lépő nyári menetrendjében jelentősen bővítette a közkedvelt üdülőhelyekre tartó járatainak számát.

A Germanwings 2014. március 30-án életbe lépő nyári menetrendjében kifejezetten turisztikai célállomások között szerepel a Düsseldorfból elérhető Palma de Mallorca (hetente max. 24 járat összeköttetés), Thesszaloniki, Héraklion, Ibiza és Velence. Hamburgból új útvonalakat nyitnak meg Héraklionba és Faro-ba. Berlin/Tegelről a Germanwings új célállomásai elsősorban Palma de Mallorca és Split lesz.

Az egyes célállomásokat tekintve a nagy volumenű üdülési úticélok között kiemelkedik Palma de Mallorca 75 százalékos bővülése: Mallorca fővárosába a Germanwings a tavalyi évhez hasonlítva hétezerrel több ülőhelyet kínál idén. Barcelona (+56 százalék), Róma (+64 százalék), Velence (+83 százalék), Thesszaloniki (+53 százalék), Héraklion (+51 százalék), Ibiza (+61 százalék), Nápoly (+81 százalék) és Bologna (+97 százalék) esetében is jelentős járatszám emelkedés tapasztalható a 2014-es nyári menetrendben.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*