Járatfejlesztések a Budapest Airportnál

Teljes gőzzel haladnak a légitársasági  tárgyalások, egymást érik a komoly bejelentések, az új járatokkal kapcsolatos  hírek a Routes Europe budapesti tanácskozásán. A földrész legnagyobb  járatfejlesztési eseménye közel 1100 résztvevővel zajlik a SYMA Rendezvény és  Konferencia Központban és más helyszíneken.

A Routes 1995-ben kezdte meg működését, mára kinőtte magát a közlekedés iparág legnagyobb eseményévé.  5 ilyen jellegű eseményt rendeznek évente, Amerikában, Ázsiában, Afrikában, Független Államok Közösségének területén és ,Európában. Ezen kívül tartanak egy Routes Word konferenciát, mely globális verziója ennek az eseménynek.   Ebben a 2 napban, több mint 1000 küldött vesz részt az itt megrendezett tanácskozáson, összesen 112 légitársaság képviseletében, ezektől a légitársaságoktól több mint 300 képviselő érkezik a  tárgyalásokra. 450 delegátus, 50 különböző turisztikai szolgáltató hatóság és szervezet, és több mint 70 országból érkeznek résztvevők- mondta el David Stroud, a Routes szervezőcég alelnöke, a SYMA Rendezvény és Konferencia Központban megrendezett sajtótájékoztatón.

David Stroud, a Routes szervezőcég alelnöke

A Routes Europe konferenciák történetében még soha nem vett  részt ennyi küldött, mint idén. Az esemény kiváló alkalom arra, hogy a  házigazdák, vagyis a Budapest Airport és a Magyar Turizmus Zrt. bemutassa a  magyar főváros és Magyarország turisztikai adottságait és előnyeit. Erről is  beszélt David Stroud, a Routes szervezőcég alelnöke a ma reggeli  sajtótájékoztatón. Egyebek mellett ezt hangsúlyozta: „Nagyon elégedettek vagyunk  a magas részvételi aránnyal; csaknem 1100 küldött, köztük több mint 130  légitársaság mintegy 400 döntéshozója jött össze a budapesti találkozóra. Bár az  európai gazdaság továbbra is nehézségekkel küszködik, a mostani konferencia is  azt bizonyítja, hogy a légiközlekedési iparág döntéshozói töretlen elszántsággal  keresik az új piaci lehetőségeket az utasforgalom növelése  érdekében.”

Hardy Mihály kommunikációs igazgató,  Budapest Airport

Hardy Mihály kommunikációs igazgató,
Budapest Airport

A hazai és külföldi újságírók előtt a házigazda Budapest  Airport vezérigazgatója arról beszélt, hogy független piaci elemzők szerint a  magyar gazdaság 2015-től az EU-s átlagot meghaladó mértékben növekedhet, ez  pedig a légiközlekedés dinamikus fejlődését is magával hozhatja.

Jost Lammers CEO

Jost Lammers CEO

Jost Lammers  kijelentette: „A tavalyi év – minden piaci megrázkódtatásával együtt – számunkra  végül pozitívan zárult, hiszen a budapesti repülőtéren megfordult 8,5 millió  utas révén, „mindössze” 4,7 %-al esett vissza a forgalmunk. Mindez egy olyan  évben történt, amikor elvesztettük a Malévot, a magyar nemzeti légitársaságot.  Ezen azonban már régen túl kellett lépni, mi a jövőre koncentrálunk. Most, itt a  Routes konferencián is arról igyekszünk meggyőzni a légitársaságokat, hogy  használják ki a magyar piacban meglévő, eddig kiaknázatlan üzleti  lehetőségeket.”

Ez utóbbi cél elérése érdekében a Budapest Airport újabb,  innovatív marketing eszközöket is bevezet, amikről most először volt szó a  nyilvánosság előtt. Európai szinten is újdonságnak számít az az új, járatnyitási  kedvezmény, amelynek tervezett bevezetéséről Kam Jandu, a Budapest Airport  légiközlekedési üzletág-igazgatója beszélt. Mint elmondta, ha a következő napokban befut az NKH Légügyi Hivatalának jóváhagyása, úgy akár már június 1-től  is bevezethetik a kisebb forgalmú útvonalakra vonatkozó új járatnyitási  kedvezményt.

Kam Jandu Executive Director Aviation

Kam Jandu Executive Director Aviation

Kam Jandu elmondta: „Olyan, Budapestről hiányzó, de kisebb  utasforgalmú útvonalakon kívánunk 50 %-os díjkedvezményt adni a  légitársaságoknak, amelyeken elég csak heti két, három vagy négy napon  üzemeltetni a járatot. Eddig a légitársaságok egyedül viselték az ilyen  járatnyitással együtt járó üzleti kockázatot. Most a kedvezmény bevezetésével  szeretnénk ezt a kockázatot megosztani a repülőtér és a légitársaságok  között.”

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*