Ismét lesz Macaron Nap március 20-án!

Ismét lesz Macaron Nap március 20-án! Ezúttal az egyik legnagyobb, hazánkban jelenlevő francia cég főtámogatásával, a GDF SUEZ-nek köszönhetően. Idén a Bálna Budapest első emeleti termébe (makett terem), egy gyönyörű, exkluzív helyszínre sikerült vinni a rendezvényt.

A macaron hódító útja Magyarországon 2012. március 20-án indult el. Persze sokan korábban is ismerték főként külföldi cukrászdákból, illetve egy-két hazai úttörő cukrászda műhelyéből. Elmondhatjuk azonban, hogy 2012-ben az első magyarországi Macaron Nap után vált széles körben igazán ismertté és népszerűvé a macaron. A következő évben többtucat budapesti és vidéki cukrászda vette fel  kínálatába a macaront a nagy érdeklődés miatt.

A francia eredetű macaron tehát divattá vált Magyarországon. Mint francia energetikai társaság, a GDF SUEZ örömmel vállalta azt a nemes feladatot, hogy a francia kultúra és gasztronómia e pici falatkájának magyarországi meghonosításában közreműködjön. Azonban nemcsak a francia kötődés miatt döntött az esemény szponzorációja mellett a GDF SUEZ, hanem azért is, mert tudja mennyire fontos a megbízható és folyamatos energiaellátás a mindennapokban, ráadásul egy cukrász mesternél a sütemények minősége is jelentősen függ a megfelelő sütési folyamatoktól. Az energiavállalat pedig eddig is már számos cukrászdának szolgáltatott földgázt és villamos energiát a legnagyobb odafigyeléssel a finomabbnál finomabb sütemények és macaronok elkészítéséhez.

Az első Macaron Nap alkalmával 8 cukrászda mutatta be macaronjait, amelyet a közönség olyan lelkesen fogadott, hogy a kiállítók kétharmadánál elfogyott az összes macaron. Már az első Macaron Napon hangsúlyos szerepet kapott a programelemként megrendezett macaron verseny, amelynek keretében minden kiállító és több, mint 10 házi macaron készítő (tehát nem cukrászda) macaronjait értékelte egy három tagú zsűri (Mautner Zsófia, Kiss Mariann, Laurent Vandenameele).

A második Macaron Napon már 14 kiállító szerepelt, a látogatóközönség száma pedig meghaladta a 2500-at. A Francia Kamara, a Francia Iskola, macaron ízű teák, macaron ékszerek és kiegészítők, édesség könyvek, macaron szappanok és persze sok-sok macaron színesítette a kínálatot. Természetesen ezúttal is volt macaron verseny a zsűri (Mautner Zsófia, Harmath Csaba, Raj Ráhel, Laurent Vandenameele) ismét szigorúan értékelte a nevezett macaronokat.

A második Macaron Nap után is szűnni nem akaró lelkesedés és érdeklődés övezi a macaront. Ezért idén is úgy döntöttünk, hogy megrendezzük immár harmadjára a Macaron Napot, ami egyébként egy nemzetközi nap, mindig március 20-án tartják. Párizsban és New Yorkban van elsősorban hagyománya, habár ott nincs ilyen típusú rendezvény, egyszerűen a cukrászdákban adnak macaron kóstolót és az aznapi bevételt egységes jótékonysági célra fordítják.

Miért szeretjük a macaront?

Mert színes, szerethető, finom, sokféle és vidámságot, jókedvet ébreszt bennünk.

Persze csak a jó macaron. Mi a jó macaronokat szeretnénk megmutatni és megszerettetni.
Az idei, GDF SUEZ Macaron Napon elképesztően profi kávéfőző gárda vonul fel, több „újhullámos” kávézó képviselteti magát. Aki még nem ismerné a kifejezést: közös jellemzőjük, hogy a legjobb minőségű alapanyagot használják és minden esetben kompromisszumot nem ismerő baristák készítik a kávékat szigorú beállítási paraméterek alapján.

Jönnek továbbá alkoholos italok, pálinka és pezsgő, hiszen a macaron kombinációktól nem áll távol ez sem.

Kiállítók, akik már biztosan jönnek:

Four Seasons Hotel Gresham Palace Budapest Sofitel – Paris Budapest Restaurant & Bar Sugar! La Praline Desszert.Neked Rózsavölgyi Csokoládé Gundel Cukrászda Gerbeaud Cukrászda Chocofacture

YO! Gourmet (macaronízű tea) Rosinante Szálloda Sarki Fűszeres (sós ízek és kávé) Bolka Bonbon Zólyomi Zsolt (parfümőr) Madal Café (kávé)

 

Újdonság lesz, hogy tombolát is rendezünk, amelynek bevétele jótékonysági célokat szolgál majd. A Macaron Nap szervezői és a résztvevő cukrászdák minden évben kiválasztanak egy szervezetet vagy egy rendezvényt, amit támogatnak, aminek nyilvánosságot adnak. Idén az ANAMESA Találkozó a kedvezményezett. Ez egy különleges nemzetközi, az ifjúságot megszólító rendezvény, amit második alkalommal rendeznek meg a Francia Iskola szervezésében. Célja az elfogadás, a tolerancia, hogy megmutassa a művészet erejét, ha összefog a fogyatékkal élő és az egészséges ember, és alkot. A találkozó április 23-25. A rendezvény fővédnöke Mosolyka és Geszti Péter, aki a Macaron Napon ott volt tavaly, és idén is elmegy.

Idén szakmai főtámogatónk a Goodwill National a macaron verseny egyik kategóriája tehát a csokoládés macaron lesz.

A tavaly nagy sikert arató színes macaron párnák idén is kaphatóak a helyszínen.

Sok új kiállító is debütál idén a Macaron Napon, köztük lesz egy igazi különlegesség: 100%-ban egészséges és természetes összetevőkből készült „macaron”-nal érkezik az ÉletKonyha (https://www.facebook.com/eletkonyha).

A GDF SUEZ Macaron Nap 2014. helyszíne a Bálna Budapest makett terme lesz. Cím: 1093 Budapest, Fővám tér 11-12.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*