Intézkedjen a kormány, hogy a Zánkáról kitiltott tiszafüredi gyerekek még az idei nyáron bepótolhassák nyaralásukat!

 A kormány minél előbb intézkedjen, hogy a zánkai Erzsébet-táborból értelmetlenül kitiltott tiszafüredi gyerekek még az idei nyári szünetben visszatérhessenek Zánkára, és bepótolhassák nyaralásukat, a megalázó döntést meghozók pedig távozzanak posztjukról!

Mint az ismeretes, tiszafüredi gyerek tucatjait tiltották ki a kormány felügyelete alá tartozó zánkai Erzsébet-táborból – annak ellenére, hogy szakemberek igazolták: egyetlen Zánkára készülő tiszafüredi kisiskolás sem fertőzött, ráadásul köztudott, hogy a lépfene emberről emberre NEM terjed!

A tiltás nem csak az üzemeltetők rövidlátásáról árulkodik, hanem nagyfokú szociális érzéketlenségre is vall: a tábor ugyanis részben pont az olyan, a tiszafüredihez hasonlóan hátrányos helyzetű gyerekek üdültetésére jött létre, akik állami segítség nélkül talán soha nem jutnának el a Balaton partjára.

Ezek után az a minimum, hogy a kormány illetékes tagjai minél hamarabb intézkednek a kitiltott gyerekek nyaralásának bepótlásáról, az embertelen és szűk látókörű döntés meghozói pedig azonnal távoznak posztjukról!- Írta szerkesztőségünknek megküldött levelében Bangóné Borbély Ildikó,  országgyűlési képviselő.