Innovációs kiállítást és vásárt szerveznek Budapesten

Első alkalommal rendezik meg az Innovációs kiállítás és vásárt 2019. március 1. és 3. között a Hungexpo Budapest Vásárközpontban – jelentették be a szervezők sajtótájékoztatón kedden.

    Kiss Attila, az Innoexpo Kft. ügyvezető igazgatója az innováció magyarországi megerősítését nevezte legfontosabb feladatuknak. A terveik szerint felkarolják a magyar innovátor kkv-kat, hogy fejlesztéseiket itt jegyezzék be és hasznosítsák. A munkába bevonják a piacon már jelen lévő szakmai szervezeteket, hogy erősítsék a folyamatot. A kiállítást és vásárt később régióssá tervezik bővíteni, a V4-ek bevonásával.
    A tájékoztatása szerint első lépésként összegyűjtötték egy kiadványban a 100 legérdekesebb magyar innovációt. Majd az innovációk bemutatására 2019 január 15-én Palkovics László innovációs miniszter fővédnökségével jótékonysági díjátadó gálaestet tartanak, ahol díjazzák a 100 legérdekesebb innováció közül a legjobb 10-et – mondta.
    Kiss Attila szerint a rendezvényekkel a befektetők felkutatása, az innovátorok közötti kapcsolatok élénkítése, tapasztalatcsere valósulhat meg, ahogy az iskolák-egyetemek hatékonyabb bevonását is szükségesnek nevezte az innováció erősítéséhez. Szakmai rendezvényeket, információs napokat is tartanak majd a terveik szerint.
    Gyuricza Csaba, a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ (NAIK) főigazgatója, aki a 100 legérdekesebb magyar innováció és a díjátadó gála bíráló bizottságának tagja is, arról beszélt, hogy az Innoexpo Kft. kezdeményezései elősegítik az innovációk bemutatását, széleskörű megismertetését. Az innovációkon keresztül a versenyképesség és a fenntarthatóság erősödik Magyarországon – mondta. Hozzátette: a kiadványba bekerült innovációkat áthatja a digitalizáció és a robotika, az innovációk között 24 kapcsolódik a mezőgazdasághoz, élelmiszergazdasághoz. Az új technológiákkal változik a szakemberigény a vállalatoknál, ezért is fontos az oktatási intézményekkel folytatott együttműködés – mondta.

Forrás:MTI