Ilyen a szüret Irigy Hónaljmirigy módra

Saját borát szeretné fogyasztani az év végi nagykoncerteken az Irigy Hónaljmirigy. A fiúk már régen tervezték, hogy megtapasztalják a borkészítés minden jelentősebb mozzanatát. Ellátogattak hát Etyekre, a Rókusfalvy Birtokra, ahol egészen közelről ismerkedhettek meg a szőlő feldolgozásának rejtélyeivel. Uszkó Laci, Papp Feri és Sipos Tomi azonban hamar rájött, a nehéz fizikai munkát kívánó szüret nem kifejezetten nekik való, maradnak ott ahol eddig, inkább szájon át élvezik az istenek nedűjét.

Szüreteltek az Irigy Hónaljmirigy tagjai. Ha nem is kelnének versenyre a legnagyobb borászokkal, a srácok azt vallják, sosem árt minél többet tudni az italról.

 

Uszi most járt először életében szüreten, aminek egyetlen oka van: ott túl korán kell kelni. „Nagyon jól éreztük magunkat a szüreten, főleg azért, mert nem kellett sokat dolgozni, Rókusfalvy Pál inkább csak megmutatta, hogy készül a bor. Még sosem szüreteltem, de csak azért, mert túl korán kezdődik a munka, én akkor még nem bírok felkelni.” – mondta el a zenekar billentyűse.

Papp Feriben gyermekkori emlékeket ébresztett a szüret.

 

„Édesapámnak volt szőlője, úgyhogy láttam már szőlőt és tőkét is életemben. Rengeteget jártunk a telekre, mi az ottani munkát csak rotációs hadműveletnek neveztük a bátyámmal. Pénteken elutaztunk mosolyogva, vasárnap pedig vert seregként értünk haza. Apukám kitanulta a borászatot, ő csinálta a környékben a legjobb bort, mindenki hozzánk járt a környékben kóstolgatni. Áram ugyan nem volt a telken, így gyertyafénynél borozgattak hosszú estéken keresztül” – emlékezett vissza Feri

A fiúk a kis kikapcsolódás után teljes erővel vetették bele magukat a munkába. Nemsokára vadonatúj videóklippel jelentkeznek, valamint készülnek a decemberi nagykoncertekre is.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*