Időszerűség és megalapozottság a Fővárosi Ítélőtáblán

A Fővárosi Ítélőtáblán tavaly 10 614 ügyet fejeztek be, amely az országosan befejezett ügyek 52 százaléka – derült ki a szervezet mai sajtótájékoztatóján.

 Kép_sajtótáj

Dr. Ribai Csilla, az ítélőtábla elnöke beszélt a 2016. évi ügyforgalmi adatokról, az időszerűségről és az ítélkezés megalapozottságáról, valamint a személyi feltételekről, a gazdálkodásról és az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke által meghirdetett Fenntartható Fejlődés Programban elért eredményekről. Kiemelte, hogy a Fővárosi Ítélőtáblán tavaly 10 614 ügyet fejeztek be, amely az országosan befejezett ügyek 52 százaléka. 2016. december 31-én mindössze 2274 ügy maradt folyamatban, szemben a 2015. év végi 2910 üggyel.

 

Az ítélkezés megalapozottságát mutatja, hogy a Fővárosi Ítélőtábláról a Kúriára érkezett 150 ügyből 135-öt fejeztek be, ebből 94 helybenhagyással zárult, és csak 2 esetben került sor az ítélőtábla határozatának hatályon kívül helyezésére. A Kúriáról 2016. évben felülvizsgálat folytán visszaérkezett 826 határozatot figyelembe véve megállapítható, hogy a felülvizsgálati kérelmek 87 százaléka nem vezetett eredményre. Az elnök szólt még a Fővárosi Ítélőtábla által az elmúlt évben szervezett és megtartott képzésekről, és hangsúlyozta azt is, hogy a Fenntartható Fejlődés Programban az ítélőtáblák rangsorában első helyezést értek el.

Ezt követően dr. Ujvári Ákos sajtószóvivő bemutatta a Fővárosi Ítélőtábla új sajtóstratégiáját, kiemelte a fő célokat: a közérthetőséget, a szakszerűséget, a proaktivitást és a médiumokkal való együttműködés szükségességét. Beszélt arról is, hogy a jövőben Médiaklub keretében vitatnák meg kötetlenebb formában a sajtó érdeklődésére számot tartó témákat. Imázsfilm készítését is tervezik, amelyben a Fővárosi Ítélőtábla szervezetben elfoglalt helyét, valamint ítélkezési tevékenységét mutatnák be. Elmondta, hogy valamennyi, a sajtó érdeklődésére számot tartó ügyben információkat tesznek közzé a honlapjukon – a Tárgyalási jegyzék és a Sajtószoba Közlemények rovatban –, valamint a birosag.hu honlapon.

 

Dr. Ribai Csilla sajtóérdeklődésre közölte, hogy az OBH elnökének sarkalatos törvényekben megfogalmazott kötelessége, hogy stratégiai célokat tűzzön ki és a bíróságokra kötelező szabályzatokat alkosson. Az ún. Integritási szabályzat megalkotása is jogszabályi kötelezettsége volt. Utalt arra, hogy az integritás fogalma a latin in-tangere szóból ered, amely érintetlenséget, sérthetetlenséget, feddhetetlenséget jelent. Idézte C. S. Lewis amerikai írót, aki szerint „integritás az, ha helyesen cselekszünk akkor is, amikor senki sem látja”. Rámutatott, hogy az Integritási szabályzat az „őrzők őrzője”, védi a bírákat. Nem tartalmaz többletjogokat és -kötelezettségeket, valamint további szankciókat, tehát olyan, mint egy használati útmutató, amely az eljárási rendet foglalja össze.