Hüttner: bombaerős csapattal utazunk

Augusztus első hétvégéjén rendezik az Ifjúsági és U23-as gyorsasági kajak-kenu világbajnokságot a kanadai Wellandban. Végleges csapatnévsor még nincs, de Hüttner Csaba kapitány szerint a hétvégi második válogató után kijelenthető, hogy nagyon erős csapat utazik majd ki az év legfontosabb utánpótlás versenyére.

Milyen formát mutattak a legjobb magyar utánpótlás versenyzők a vasárnap véget ért válogatón?

Sok pozitív tapasztalatot szereztem, annak ellenére, hogy nem születtek túl nagy meglepetések Szegeden, hozzávetőleg ugyanazok nyertek a hétvégén, akik az első válogatón is jól mentek.

Az utánpótlás válogatott nagyon jól szerepelt a poznani Európa-bajnokságon is, mennyit változik a csapat összeállítása?

Rengeteget, ugyanis többször elhangzott, hogy az Európa-bajnokságra a válogatási elveknek megfelelően nem a legjobbjaink utaztak ki. Az ifiknél eleve azok a négyesek indultak el Poznanban, amelyek második helyet szereztek az első válogatón, természetesen a világbajnokságon már az A-egységek állnak rajthoz. Ezen kívül a kimagasló tehetségek, mint például Birkás Balázs, vagy Hajdú Jonatán, Kanadában már nemcsak egy, hanem két olimpiai számban is versenyezhetnek. Az U23-as csapat még ennél is jobban kicserélődik. Poznanban ugyanis nem indultak 21 évnél idősebb versenyzőink, az Európa-bajnokság magyar résztvevőinek 80%-a nem lesz ott a vb-n, helyettük idősebb, gyorsabb és rutinosabb versenyzők utaznak a wellandi világbajnokságra.

Viszont emiatt több olyan versenyző is indulási jogot szerzett, aki a felnőtt vb-n is érdekelt lehet, ők mindkét világbajnokságon rajthoz állhatnak?

Jelenleg 4 olyan versenyzőnk van, aki kijuthat a felnőtt világbajnokságra is; Dombvári Bence, Dudás Miklós, Tótka Sándor és a kenus Lantos Ádám. Azt gondolom, ők akkor állhatnak rajthoz mindkét versenyen, ha csak egyéni számban jutnak ki az augusztus végi felnőtt világbajnokságra. Kanadában 10 napot fogunk eltölteni, ha valaki például benne ül a felnőtt 1000 négyesben, akkor nyílván nem tud elutazni a tengeren túlra. Egyébként, amiről beszélek, az csak az elmélet, gyakorlatban szakmai bizottsági és elnökségi határozat kell ahhoz, hogy egy sportoló mindkét versenyen ott lehessen.

Idén először rendezik együtt az ifjúsági és U23-as világbajnokságot, mennyit változik a lebonyolítás?

A program teljesen új, mert ettől az évtől fogva csak olimpiai számokat és két női kenus döntőt rendeznek meg a világbajnokságon az utánpótlásnak. Ez nagy érvágás, mer t így jóval kevesebb fiatal juthat ki a Vb-re. Ez hosszú távon szerintem nem tesz jót a gyorsasági kajak-kenunak, mert így kevesebben maradnak meg a sportágban. Viszont a mi csapatunk ettől függetlenül erős lesz és sok szép érmet gyűjthet be Kanadában.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*