Humántőke – generációk perspektívái és gondolatok a modern vezetésről

 Az Audi és a győri Széchenyi István Egyetem közötti, több éves múltra visszatekintő, intenzív együttműködés jegyében tegnap Prof. h.c. Thomas Sigi, az AUDI AG személyügyekért felelős igazgatótanácsi tagja több mint 200 egyetemi hallgatónak és vendégnek tartott előadást.

audi_2Az elmúlt évi előadásában hallott alapok elmélyítésére a téma most a „Humántőke – generációk perspektívái és gondolatok a modern vezetésről” volt. Thomas Sigi saját és külső kutatási tapasztalatokat felhasználva vázolta fel az Y generáció legfontosabb jellemzőit, amelyek  több generáción átívelve a családalapítást és munkavállalást befolyásolják.

„A vállalat és az egyetem közötti intenzív tudástranszfer elengedhetetlen mindkét szervezet sikeréhez“, mondta Thomas Sigi. „Közösen ideális keretfeltételeket teremtünk az utánpótlás biztosításhoz és ezzel támogatjuk a következő generációk kiváló képzettségét.“

Thomas Sigi immár harmadszor tartott előadást a győri egyetemen. Előadásai a modern, értékorientált  vezetés összefüggéseit és menedzsmentszemléletét foglalják össze az Audinál megvalósított példák bemutatásával. A győri Széchenyi István Egyetem az elmúlt évben „címzetes egyetemi tanár” címet adományozott Thomas Siginek, amellyel az oktatási intézmény képzési feladatainak támogatását, valamint a vállalat és az egyetem tudományos kapcsolatainak elmélyítéséhez való hozzájárulását ismerték el.

A több éves múltra visszatekintő, sokrétű együttműködés a Széchenyi István Egyetemmel (SZE) számos területet foglal magába. Az egyetemen rendszeresen szerveznek „Audi témájú“ magyar illetve német nyelvű előadásokat.

Az AUDI HUNGARIA MOTOR Kft. és a SZE közösen alapított Járműmérnöki Tanszékcsoportot, amelyhez a Belső Égésű Motorok Tanszék, a Járműgyártási Tanszék valamint az Anyagtudományi és- Technológiai Tanszék tartozik. A hallgatók különböző kutatási projekteken dolgoznak együtt az Audi Hungaria szakterületeivel, amelyek súlypontját a termék-, gyártás- és új vizsgálati módszerek fejlesztése mellett a motoranalízisek képezik. Ezeket a projekteket a 2012-ben alapított Audi Hungaria Intézet koordinálja.

A győri székhelyű AUDI HUNGARIA MOTOR Kft., az AUDI konszern tagja, az Audi- és Volkswagen-konszern központi motorszállítója. Győrben gyártják az Audi TT Coupé és TT Roadster sportautókat és az A3 Cabriolet-t. 2006 óta az Audi Hungaria számos alumínium karosszériaelemet szállít az Audi R8-hoz. 2012-ben a vállalatnál 1 915 567 motor és 33 553 jármű készült. Az Audi Hungaria évek óta Magyarország egyik legnagyobb árbevételű vállalata, és az ország legnagyobb exportőreinek egyike. A jelenlegi motorgyártás és járműszerelde 2013-ig Győrben teljes gyártási folyamatot lefedő járműgyárrá bővül: présüzem, karosszériaüzem, lakkozó, járműszerelde épül. A vállalat több mint 900 millió eurót fordít a gyárbővítésre és 2 100 új munkahelyet hoz létre.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*