Hol van az emberi méltóság? Egy hetes “rendezvénysorozat” a szegénységért

Megyei kormányhivatalok előtt olvassák fel követeléseit a Közmunkás Szakszervezet tagjai szombaton, hogy felhívják a figyelmet arra: “a nyomor az, ami ma Magyarországon jobban teljesít”.

Komjáthi Imre, a Közmunkás Szakszervezet társelnöke pénteken Budapesten sajtótájékoztatón emlékeztetett arra, hétfőn indították el az emberi méltóság menetét, amely most nem Budapestre tartott, hanem a problémák által leginkább sújtott – Borsod, Szabolcs és Baranya megyei településeket – érintette.

Az MSZP országos elnökségének tagja a Kossuth Lajos téri József Attila-szobornál elmondta: a demonstráció zárásaként szombaton több mint 10 megyeszékhelyen, a többi között Szolnokon, Egerben, Miskolcon, Debrecenben, Kaposváron, Békéscsabán ismertetik követeléseiket.

Kordás László, a szakszervezet főtitkára közölte, azt várják az Országgyűlés tavaszi ülésszakától, hogy tegyen hathatós intézkedéseket a szegénység csökkentésére. Mint mondta, 20 százalékkal mérsékelni kellene az alapvető élelmiszerek áfáját, a közszférában 5 százalékkal, minimum 10 ezer forinttal növelni kellene a béreket. Utóbbi javaslattal elérnék a 2010-es nettó közmunkás béreket – jegyezte meg.

Kordás László elmondta, szeretnék elérni, hogy a közmunkásokra is legyen érvényes a munka törvénykönyve, illetve hogy állítsák vissza a korkedvezményes nyugdíjat.