Hátbatámadásnak nevezte Porosenko a radikális tüntetők támadását a kijevi parlamentnél

Hátbatámadásnak és ukránellenes megmozdulásnak nevezte Petro Porosenko ukrán elnök a decentralizációs alkotmánymódosítást ellenző szélsőséges jobboldali tüntetők hétfői véres támadását a kijevi parlamentnél.

    Az államfő kora este televíziós üzenetben ítélte el az összetűzést, amelynek egy halottja és nagyon sok – Arszen Avakov belügyminiszter adatai szerint 122 – sérültje lett.
    “Ez egy ukránellenes akció volt, amelynek kivétel nélkül minden szervezőjét szigorú jogi felelősségre kell vonni” – szögezte le. Elmondta, hogy személyes ellenőrzése alá vonta a vizsgálatot, tanácskozott a rendvédelmi szervek vezetőivel, akiknek pontos utasításokat adott a nyomozás átláthatóságára vonatkozóan. Az elnök hangsúlyozta, hogy nem csupán a támadás végrehajtóit, de annak szervezőit, beleértve a politikaiakat is felelősségre kell vonni.
    Az államfő kiemelte, hogy a diplomáciai erőfeszítéseknek köszönhetően – beleértve az ő múlt heti brüsszeli látogatását – már három napja nem vetettek be Kelet-Ukrajnában a szakadár erők nehézfegyvereket és nem halt meg egyetlen ukrán katona sem. “Közben egyesek pártjuk zászlajának reklámjáért és néhány önkormányzati helyért honfitársaikat ölik Kijevben. Kinek a kezére játszottak, kinek a malmára hajtották a vizet ma ezek a +álpatrióták+? A válasz nyilvánvaló” – fogalmazott Porosenko.    
    Arszenyij Jacenyuk miniszterelnök felszólította valamennyi politikai erőt, hogy nyilvánosan ítélje el a történteket. “Mint az ország egyszerű állampolgára követelem, hogy életfogytiglani börtönbüntetésre ítéljék azt, aki gránátot dobott a rendvédelmi erők tagjai közé, és kioltotta egy gárdista életét” – hangoztatta.  
    Közben az egészségügyi minisztérium közleményében arról írt, hogy az összecsapás után 21-en – köztük a rendvédelmi erők képviselői és civilek – fordultak lőtt sebbel orvosi segítségért. Arszen Avakov belügyminiszter pedig a Twitteren azt írta, hogy mégis szíven lőtték a gárdistát, aki belehalt a sérülésébe a műtőasztalon. “Korábban azt gondolták, hogy repesz találta el, de kiderült, hogy valaki lesből lövöldözött is” – tette hozzá a miniszter magyarázatul.
    A szélsőségesen nacionalista Szabadság (Szvoboda) és más ukrán radikális pártok tüntetői azután csaptak össze a parlamentet védő erőkkel, hogy a törvényhozás első olvasásban jóváhagyta Petro Porosenko államfőnek az alkotmány módosítására tett javaslatát, amely nagyobb önrendelkezést biztosít a helyi közösségeknek. A decentralizációs célú alkotmánymódosításra Kijev ígéretet tett a kelet-ukrajnai rendezést célzó, februárban megkötött minszki megállapodásban.

Forrás:MTI