Harley-Davidsonra pattan a Hungaroring

Értékes nyereményeket – F1-es belépők és tanpályás kurzusok – nyerhetnek majd azok, akik felkeresik az Alsóőrsön rendezendő 14. Open Road Festen a Groupama Garancia Vezetéstechnikai Centrum standját

Az idei, június 5. és 9. között már 14. alkalommal Alsóörsön megrendezendő Harley-Davidson Open Road Festen a számos zenei, kulturális és egyéb program mellett egy fantasztikus meglepetésben is részesülnek azok, akik kilátogatnak a rendezvényre. Ugyanis a fesztivál történetében először a hazai autó-, és motorversenyzés bölcsője, a Hungaroring is jelen lesz saját standdal, ahol valamennyi korosztály számára izgalmas programokkal várják a cég munkatársai az érdeklődőket. Lesz kerékcsere-bajnokság, szimulátoros versenyek, KRESZ-teszt, melynek győztesei belépőt nyerhetnek a július 28-án megrendezésre kerülő F1-es Magyar Nagydíjra, valamint a legjobbak között az idén 15. éves Groupama Garancia Vezetéstechnikai Centrum által indított kurzusokra való részvételt sorsolnak ki.

A Hungaroring Sport Zrt. és a Groupama Garancia Vezetéstechnikai Centrum a biztonságos közlekedés fontosságának üzenetét szeretné minél több emberhez eljuttatni. Éppen ezért örömmel tesznek eleget a Nemzeti Közlekedési Hatóság és a szervezők kérésének, és részt vesznek az idei, június 5. és 9. között már 14. alkalommal Alsóörsön megrendezendő Open Road Festen, azaz a Hungaroring Harley-Davidsonra száll a nyár elején.

„Nagyon köszönjük a lehetőséget, amit a Nemzeti Közlekedési Hivatal, valamint a Harley-Davidson Open Road Fest szervezői biztosítottak a számunkra. A június elején rendezendő fesztiválon újfent bizonyíthatjuk, hogy a Hungaroring és a motoros társadalom újra kezd egymásra találni, ráadásul az NKH munkatársaival közösen rengeteget tehetünk a közutakon való biztonságos közlekedésért. Igyekeztünk olyan programokat összeállítani, amellyel felkelthetjük az érdeklődők figyelmét. A fesztivál valamennyi napján kerékcsere-bajnokságot szervezünk a standunknál, mindenki kipróbálhatja a biztonsági öv és versenyautó szimulátorunkat, valamint KRESZ-tesztet tölthetnek ki, és a nap bajnokai egy kétszemélyes belépőt nyernek a július 28-án rendezendő F1-es Magyar Nagydíjra, valamint a dobogósok egy-egy tanpályánkon tartandó vezetéstechnikai kurzusra nyernek lehetőséget. Természetesen gondolunk a gyermekekre is, hiszen ők a közlekedés alapjait a KRESZ-parkunkban sajátíthatják el elektromos kisautók volánja mögött” – fogalmazott Gazsi Júlia, a Hungaroring Sport Zrt. vezérigazgató-helyettese.

Az idei Harley Fesztivál különlegessége az Európában egyedülálló beléptetési rendszer, az okos karszalag debütálása lesz. Minden látogató egy chippel ellátott karszalagot kap, amellyel akár 1 másodperc alatt bejuthat a fesztiválra, készpénz nélkül vásárolhat, posztolhat saját facebook oldalán, valamint motorját is biztonságban tudhatja.

A belépőjegy megvásárlásával minden fesztiválozó kap egy chippel ellátott karszalagot, amelynek az egyszerű, érintésre aktiválódó használatával mindenki követheti tranzakcióit: mikor, hol, mennyiért vásárolt, bankszámlájáról bármikor feltöltheti egyenlegét, azonosíthatja magát és motorját” – részletezte a rendszer egyediségét Dobai Attila, a fesztivál igazgatója.

A hazai fesztiválok történetének talán legértékesebb nyereményét viheti haza az, aki regisztrál a fesztivál Facebook oldalán, és ott lesz június 5-9. között Alsóörsön. A szervezők ugyanis a rendezvény történetében először kisorsolnak szombat este egy 1200 köbcentis Seventy-Two Harley-Davidsont.

A 14. Harley-Davidson Open Road Fest teljes zenei programja

Június 5.  szerda:

  • Rock Aréna 18.30: A Nyughatatlan
  • NAGYSZÍNPAD 20.00: Képzelt Riport egy amerikai popfesztiválról (Pannon Várszínház)
  • Rock Aréna 22.00: Ganxsta Zolee és a Kartel
  • Rock Aréna 23.30: Best of zenekar
  • Rock Aréna 01.00: Rock Disco

Június 6. csütörtök:

·         Rock Aréna 16.00: MaxiSun

·         Rock Aréna 17.30: ÜzletEmberS

·         NAGYSZÍNPAD 19.00: Pataky Művek

·         Rock Aréna 19.00: Paddy and the Rats

NAGYSZÍNPAD 20.00: EDDA Művek

NAGYSZÍNPAD 22.00: Ten Years After (UK)

Rock Aréna 23.30: AB/CD (AC/DC Tribute)

Rock Aréna 01.00: Z.U.P.

Június 7. péntek:

  • Rock Aréna 16.00: Dorothy Zenekar
  • Rock Aréna 17.30: Firkin
  • Rock Aréna 19.00: Deák Bill Gyula
  • NAGYSZÍNPAD 20.00: Hooligans
  • NAGYSZÍNPAD 22.00: Tankcsapda
  • Rock Aréna 23.30: ZZ Copy (ZZ top tribute)
  • Rock Aréna 01.00: Dévényi Tibi bácsi

 

Június 8. szombat:

  • Rock Aréna 16.00: Magic Cats Rockabilly Trio
  • Rock Aréna 17.30: Zorall
  • Rock Aréna 19.00: Anna and the Barbies
  • NAGYSZÍNPAD 20.00: Magna Cum Laude
  • NAGYSZÍBPAD 22.00: Uriah Heep (UK)
  • Rock Aréna 23.30: Kiss Forever Band (Kiss Tribute)
  • Rock Aréna 01.00: Madarak zenekar

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*