Harc Berlusconi szavazóiért

Alig zárták ki Silvio Berlusconi volt olasz kormányfőt a parlamentből a jobbközép és a balközép pártok is nekifogtak Berlusconi szavazóinak a megszerzéséhez.

    A Silvio Berlusconi vezette Forza Italia (FI) szenátusi és képviselőházi frakcióvezetője csütörtök este kihallgatást kért Giorgio Napolitano államfőtől. Nem ez az első alkalom: az előző találkozókon politikai megoldást sürgettek Napolitanónál a többszörös volt kormányfő Berlusconi szorult helyzetének megoldására.     A mentelmi jog nélkül – ahogyan az olasz sajtó fogalmazott – egyszerű állampolgárrá vált Silvio Berlusconi hallgatásba zárkózva a Milánóhoz közeli Arcoréban levő villájában töltötte a felsőházi mandátuma elveszítése utáni első napot.     Helyette Angelino Alfano belügyminiszter, a Berlusconi vezette Forza Italiától elszakadt és így kormányon maradt Új Jobbközép (NCD) alapítója tartott sajtótájékoztatót. “A kormány sorsa mostantól tőlünk függ. Elegen vagyunk ahhoz, hogy a kormány ne bukjon meg. Elegen vagyunk ahhoz is, hogy mi legyünk az új olasz jobbközép” – hangoztatta Alfano. Bejelentette, hogy a balközép Demokrata Párt (PD) december 8-i főtitkárjelölt-választása után az öt miniszterrel bíró NCD kormányátalakítást és új politikai paktumot kér az Enrico Letta vezette kormánykoalícióban. Az NCD december 7-én alakul párttá és kezdi meg kampányát az európai parlamenti választásokra, bízva a Berlusconi nélküli jobbközépet támogató voksolókban.     Alfano kijelentéseit Alessandra Mussolini, az FI szenátora szakította meg, aki Pojácát! kiabált az Alfanóra és árulónak nevezte őt.     Vezér nélkül maradt a jobbközép – nyilatkozta Massimo D’Alema volt PD-elnök. Alfano nem lesz képes Berlusconi helyettesítésére – tette hozzá a jobbközépből 2010-ben kizárt Gianfranco Fini, aki megjegyezte: “Berlusconi nem áldozat; aki téved, megfizet érte”.     Berlusconinak a parlamentből való távozásával verseny indult a jobbközép szavazótábor megszerzéséért. A volt kormányfő ezért hangoztatta, hogy szenátusi mandátuma nélkül is pártja elnöke marad, és minél előbb megkezdi a Forza Italiára szavazók országos toborzását, nehogy a jobbközép választók Alfano oldalára álljanak.     Új vezetőt keres a PD is. A főtitkári székért induló Matteo Renzi, Gianni Cuperlo és Giuseppe Civati pénteken tartja televíziós párbaját. Az esélyes és a jobbközép választók körében is népszerű Renzi előre bejelentette, hogy nem akarja életben tartani a Letta-kormányt, ha nem mutat fel eredményt.     A La Repubblica című balközép napilap honlapján zajló felmérés válaszolóinak többsége szerint a Letta-kormány “nem bírja sokáig”, és az európaival egyszerre olasz parlamenti választások is lesznek. Berlusconi szerdán nem titkolta, hogy erre készül ő is.     Az újságban közölt fotók szerint Berlusconi a kizárásával egy időben híveivel tartott tüntetésen golyóálló mellényt viselt. Állítólag merénylettől tartott a feszült olasz belpolitikai helyzetben.

Forrás:MTI

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*