Hamilton zsinórban ötödszörre is nyer

Amber-USA_F1-Hamilton2Lewis Hamilton óriás léptekkel közeledik második Forma-1-es világbajnoki címe felé azután, hogy a texasi Austinban vasárnap zsinórban ötödjére is elsőként vitte célba Mercedes-szét. Csapattársa, Nico Rosberg nem tudta győzelemre váltani rajtelsőségét és bár második helyezett lett, még távolabb került a világbajnoki címtől. A dobogó harmadik fokára Daniel Ricciardo (Red Bull) állhatott még fel.

„Úgy indultam el a futamon, hogy hittem, győzhetek. Úgy álltam rajthoz, hogy azt gondoltam, ez is csak egy olyan futam, mint a 2012-es és tényleg olyan volt. Pont ugyanazokon a pontokon kaptam el (Rosberget), mint akkor Sebastiant. Nem volt olyan pillanatom a futamon, hogy ne gondoltam volna azt, hogy elkaphatom. Amint megelőztem, egy pillanatra megpihenhettem, majd elkezdtem figyelni az abroncsokra.” – szögezte le Hamilton.

Lewis Hamiltonnak nagyon fekszik az amerikai pálya, az amerikai környezet. Három itteni futamból ugyanis immáron két győzelem az ő neve mellé került fel. A brit pilóta ezzel az elsőséggel 24 pontosra növelte előnyét úgy, hogy az utolsó két futamon még 75 pontot lehet szerezni. A duplapontos Abu-Dzabi Nagydíjon nagy lesz a tét, a világbajnokság elvileg az Egyesült Arab Emírségek pályáján fog eldőlni.

Nico Rosberg és Lewis Hamilton között nagy csaták folytak idén a világbajnoki címért és úgy tűnik Hamilton kerekedett felül. Rosberg eddig négy rajtelsőségéből mindössze kettőt sikerült győzelemre vinnie. Egy-egy hiba döntött a győzelméről. Ezúttal is Hamilton okos és bravúros előzése segítette hozzá a britet a végső sikerhez. Kettejük kapcsolata lenyugodni látszik a szinte megmásíthatatlan végeredménnyel.

 Amber-USA_F1-rajt

A két Mercedes pilóta mellett ezúttal Daniel Ricciardónak sikerült dobogós helyet elcsípnie. Szerencsét hozott az ausztrálnak új, menő fazonú arcszőrzete. Rosszul sikerült a rajtja, de összekapta magát, s mindkét Williams pilótát megverte a dobogós helyért folyó küzdelemben. Massa és Bottas így kénytelen volt beérni a negyedik és ötödik helyezéssel. A Williams ezzel a kitűnő eredménnyel még nagyobb előnyre tett szert a konstruktőrök között a Ferrarival szemben.

Fernando Alonso lett a hatodik helyezett, akit a bokszutcából rajtoló Sebastian Vettel követ a hetedik helyen. A szebb időket is megélt világbajnokok az egyéni ponttábla ötödik helyén osztoznak egyenlő pontszámmal.

Kevin Magnussen, Jean-Eric Vergne és Pastor Maldonado zárja az első tizet. Utóbbi első pontjait szerezte a Lotus-szal.

A verseny viszonylag eseménytelenül telt. Egyszer jött ki a biztonsági autó a pályára, amikor is a rajtot követően Sergio Perez és Adrian Sutil a 16-os kanyarban összeütközött. Perez megpróbált kívülről előzni, de nekiment Kimi Raikkönen Ferrarija hátuljának, majd elkapta Sutil autóját is. Mindketten azonnal kiestek a versenyből. A mexikói pilótát hét rajthelyes hátrasorolással büntették a Brazil Nagydíjra ezért a tettéért.

Ez volt a Mercedes idei tizedik kettős győzelme, amellyel beállította a McLaren 1988-as rekordját. Hamilton tíz idei győzelmével minden idők legsikeresebb brit autóversenyzőjévé vált a győzelmek tekintetében.

Ezúttal pihenő nélkül folytatódik a verseny, hiszen még két nagydíj hátravan a világbajnokságból. A hétvégén az eddigi szezonzáró futamként ismert Brazil Nagydíj következik Sao Paolóban (2014. november 9.).

 Amber-USA_F1-dobogo

2014-es USA Forma-1-es Nagydíj eredménye

1. Lewis Hamilton             Mercedes                         1:40:04.785

2. Nico Rosberg                Mercedes                         + 04.314

3. Daniel Ricciardo            Red Bull                           + 25.560

4. Felipe Massa                Williams                           + 26.924

5. Valtteri Bottas               Williams                           + 30.992

6. Fernando Alonso          Ferrari                              + 1:35.231

7. Sebastian Vettel           Red Bull                           + 1:35.734

8. Kevin Magnussen         McLaren                          + 1:40.682

9. Jean-Eric Vergne          Toro Rosso                      + 1:43.863

10. Pastor Maldonado       Lotus                               + 1:47.870

11. Romain Grosjean        Lotus                               + 1 kör

12. Jenson Button            McLaren                          + 1 kör

13. Kimi Raikkönen           Ferrari                              + 1 kör

14. Esteban Gutierrez       Sauber                             + 1 kör

15. Danyiil Kvjat                Toro Rosso                      + 1 kör

16. Nico Hülkenberg         Force India                       Nem ért célba

17. Sergio Perez               Force India                       Nem ért célba

18. Adrian Sutil                 Sauber                             Nem ért célba

A világbajnokság eredménye a 17. futam után

Egyéni:

1. Lewis Hamilton                       316 pont

2. Nico Rosberg                         292 pont

3. Daniel Ricciardo                      214 pont

4. Valtteri Bottas                         155 pont

5. Sebastian Vettel                     149 pont

6. Fernando Alonso                    149 pont

7. Jenson Button                          94 pont

8. Felipe Massa                            83 pont

9. Nico Hülkenberg                       76 pont

10. Kevin Magnussen                   53 pont

Konstruktőrök:

 

1. Mercedes                               608 pont

2. Red Bull                                 363 pont

3. Williams                                 238 pont

4. Ferrari                                    196 pont

5. McLaren                                147 pont

6. Force India                             123 pont

7. Toro Rosso                             31 pont

8. Lotus                                         9 pont

9. Marussia                                    2 pont

(Amber PR)