Hamilton nyert, Verstappen nagy balesetet szenvedett

Lewis Hamilton újra beindította a rakétákat a világbajnoki címért folyó harcban, miután vasárnap a tömött lelátók előtt rendezett Brit Nagydíjon az első helyen ért célba. Az 50. körig vezető Charles Leclerc kénytelen volt beérni a második hellyel, miközben Valtteri Bottas állhatott fel a dobogó harmadik fokára. A világbajnokságban vezető Max Verstappen mindjárt a rajtot követően kiesett, autóját megtörte és kórházi kivizsgálásra szorult.

„Lehengerlő. Nagyon kimerítő verseny volt, de az idő nagyszerű. A legjobb nézőink vannak! A hazai közönség a legjobb! Nagyon köszönök mindent. Az igazat megvallva sehol sincsenek ilyen tömegek.” – szögezte le Lewis Hamilton.

A Brit Nagydíj hétvégéjének nagy újítására, a sprintkvalifikációs futamra szombaton került sor. A 17 körös, 100 km-es futamot Max Verstappen nyerte meg, s ezzel ő rajtolhatott vasárnap az 52 körös Brit Nagydíj rajtrácsának éléről. Szombaton, a sprintversenyen nagyszerűen rajtolt el a második helyről a holland pilóta, s ezzel lehetősége nyílt átvenni a vezetést Lewis Hamiltontól. Mivel a Red Bull pilótája megőrizte elsőségét a célig, övé lett az azért járó három extra pont, egy babérkoszorú és a vasárnapi élről rajtolás lehetősége. A második és harmadik helyen a Mercedes pilótái, Lewis Hamilton és Valtteri Bottas értek célba, ezzel ők kettő, illetve egy extra ponttal gazdagodtak.

Ilyen felvezetés után kezdődött el vasárnap a tényleges futam. Max Verstappen rajtolt az élről, de Lewis Hamilton szinte azonnal támadta és heves csatározás folyt a két világbajnoki aspiráns között. A végkifejlet azonban nem túl szépre sikerült. A két pilóta autója összeakadt, s a hátulról előzni próbáló Hamilton kitolta a nagy sebességgel haladó Max Verstappent a pályáról. A holland autójának kerekét törve nagyon nagyot csapódott a pálya széli gumifalnak. A 23 éves pilóta nem érezte jól magát, látható módon megrendült, ezért kivizsgálták és később kórházba szállították további kivizsgálásra.

A versenyt a gumifal javításának idejére leállították és miközben a csapatfőnökök küzdöttek a maguk igazáért a rádión keresztül, a sportfelügyelők vizsgálták a balesetet, s végül 10 másodperces büntetést róttak ki Hamiltonra.

Az újraindítást követően Charles Leclerc szinte az egész futamon át vezetett, miközben folyton arról panaszkodott csapatának, hogy ki-kihagy az autójának a motorja. Ennek ellenére szinte a verseny végéig tartotta magát az élen, majd két körrel a verseny vége előtt Hamilton könnyedén kielőzte a pályáról lesodródó ferrarist és ezután már senki nem vehette el Hamiltontól Forma-1-es pályafutása 99. győzelmét.

Valtteri Bottas mögött a McLaren párosa, Lando Norris és Daniel Ricciardo ért célba a negyedik és ötödik helyen. A McLaren hazai pályán tovább erősítette harmadik helyét a konstruktőri ponttáblán.

Carlos Sainz ért célba hatodikként, pedig előrébb is végezhetett volna a spanyol, ha a bokszbeállását nem rontják el a szerelői. Az első tizet Fernando Alonso, Lance Stroll, Esteban Ocon és Juki Cunoda zárja.

A Red Bullnak nem sikerült jól a hétvégéje. Azt a három pontot szerezte meg, amelyet még szombaton a sprintversenyen szerzett győzelméért kapott Max Verstappen. Sergio Perez csak küszködött a pályán. A mexikói pilóta erőfeszítései végül csak a 16. helyre voltak elegendőek.

Folytatás két hét múlva (2021. augusztus 1.) a Hungaroringen nyitott kapuk előtt, remélhetőleg teltházas lelátókkal.

2021-es Forma-1-es Brit Nagydíj eredménye

  1. Lewis Hamilton Mercedes                         1:58:23.284
  2. Charles Leclerc Ferrari                                                + 3.871
  3. Valtteri Bottas Mercedes                              + 11.125
  4. Lando Norris McLaren + 28.573
  5. Daniel Ricciardo McLaren             + 42.624
  6. Carlos Sainz Ferrari                                                + 43.454
  7. Fernando Alonso Alpine + 1:12.093
  8. Lance Stroll Aston Martin + 1:14.289
  9. Esteban Ocon Alpine                                     + 1:16.162
  10. Juki Cunoda AlphaTauri             + 1:22.065
  11. Pierre Gasly AlphaTauri                           + 1:25.327
  12. George Russell Williams             + 1 kör
  13. Antonio Giovinazzi Alfa Romeo + 1 kör
  14. Nicholas Latifi Williams + 1 kör
  15. Kimi Raikkönen Alfa Romeo                         + 1 kör
  16. Sergio Perez Red Bull                                + 1 kör
  17. Nyikita Mazepin Haas + 1 kör
  18. Mick Schumacher Haas + 1 kör
  19. Sebastian Vettel Aston Martin                         Nem ért célba
  20. Max Verstappen Red Bull Nem ért célba

A világbajnokság állása a Brit Nagydíj után

Pilóták:

  1. Max Verstappen 185 pont
  2. Lewis Hamilton 177 pont
  3. Lando Norris 113 pont
  4. Valtteri Bottas 108 pont
  5. Sergio Perez 104 pont
  6. Charles Leclerc 80 pont
  7. Carlos Sainz 68 pont
  8. Daniel Ricciardo 50 pont
  9. Pierre Gasly 39 pont
  10. Sebastian Vettel 30 pont

Konstruktőrök:

 

  1. Red Bull 289 pont
  2. Mercedes 285 pont
  3. McLaren 163 pont
  4. Ferrari 148 pont
  5. AlphaTauri                         49 pont
  6. Aston Martin 48 pont
  7. Alpine 40 pont
  8. Alfa Romeo  2 pont
  9. Williams 0 pont
  10. Haas  0 pont

Forrás: facebook.com/amberprkft/