Hamilton nem szállt le a győztes hullámról

Lewis Hamilton nagyon domináns teljesítményt nyújtott a hétvégi Olasz Forma-1-es Nagydíjon. A Belga Nagydíj után Monzában immár hetedik győzelmi címét gyűjtötte be. Ez a győzelem azonban egyelőre még nem hivatalos, ugyanis vizsgálják, hogy Nico Rosberg és Lewis Hamilton autójának abroncsaiban miért volt szabálytalan a guminyomás. A második helyen Sebastian Vettel, a Tifosi kedvence ért célba. A bronzérmes helyezés Felipe Massáé lett.

 Amber-Olasz_F1-rajt

Az előző két igen izgalmas futamot – a Magyar és a Belga Nagydíjat – nem sikerült felülmúlnia, de még csak utolérnie sem a monzai futamnak. A verseny startja és a finise között nem sok minden történt. Nico Rosberg katasztrofálisra sikeredett hétvégéjét „megkoronázta” kiesése, autója technikai meghibásodása miatt. Ráadásul mindez két körrel a verseny vége előtt történt, s a német pilóta a harmadik helyezést volt kénytelen feladni. Amennyiben Hamilton megtarthatja első helyét és az érte járó pontokat, akkor Rosberg számára gyakorlatilag elúszott a világbajnoki cím megszerzésének lehetősége.

 F1 - ITALY GRAND PRIX 2015

A Ferrari hazai pályán sem tudta felvenni a harcot a Mercedesszel. Bár a szombati időmérő edzésen még a második és harmadik rajthelyet harcolta ki Kimi Raikkönen és Sebastian Vettel, a két pilóta élesben nem tudott élni a lehetőséggel. Raikkönen már a rajt során beragadt, a sebességváltója fogott ki a finnen. Így az első kanyart már az utolsó helyen vette be, de még így is az ötödik helyre vitte célba piros betontorpedóját. Az élen Hamilton annyira elhúzott, hogy Vettel végig a Mercedes hátulját nézhette, miközben a második helyen futott célba.

A verseny végén egy kis izgalomról gondoskodott a két Williams pilóta, akik az utolsó dobogós helyért küzdöttek meg. Felipe Massát megszorongatta Valtteri Bottas az utolsó körben, de a brazil kitartott. Később viccesen szóvá is tette Massa, hogy ő ilyen izgalmakhoz már öreg.

Bár a két Williams pilótával nem tudott lépést tartani, mégis behozta a Force Indiát a hatodik helyen Sergio Perez. Csapattársának, a hetedik helyezett Hülkenbergnek a szerződéshosszabbítását az Olasz Nagydíj előtt jelentették be. Talán ideje lenne a csapatnak a mexikói pilótájának jövőjére is gondolni.

Hülkenberg sikeresen visszaverte előbb Marcus Ericsson, majd Daniel Ricciardo támadásait. Így Ricciardo a nyolcadik, Ericsson pedig a kilencedik helyet szerezte meg. Az utolsó pontszerző hely a Magyarországon második, Belgiumban pedig negyedik helyet szerző ifjú oroszé, Danyiil Kvjaté lett.

A McLaren és a Lotus katasztrofális hétvégét tudhat maga mögött. A McLarennél a jobb helyezett Button is csak a 14. helyen tudta célba hozni autóját. Alonso a 47. körben feladta a versenyt.

 Amber-Olasz_F1-dobogo

A belgiumi öröm és megpróbáltatás után a Lotus kálváriája folytatódott Olaszországban. Roman Grosjean és Pastor Maldonado már a nyitó körben távozott karambolozás miatt. A kolumbiai pilóta ezzel az idei 12 futamból nyolcszor nem tudott célba érni, s ebből ötször (!) már a nyitó körben történt karambol miatt.

Lewis Hamiltonnak jelenleg 252 pontja van Rosberg 199 pontjával szemben. Ha megtarthatja pontjait Hamilton egyenes úton halad harmadik világbajnoki címe felé.

Az Olasz Nagydíjjal véget ért a 2015-ös Forma-1-es szezon európai része. Két hét múlva ugyanis már Szingapúrban (2015. szeptember 20.) esti fényeknél állnak rajthoz a csapatok. Tavaly a Hamilton-Vettel-Ricciardo trió állhatott a szingapúri dobogón. Hamilton megállíthatatlannak tűnik, s ez valószínűleg nem lesz másként két hét múlva sem, a brit pilóta tavalyi győzelmének helyszínén.

2015-ös Olasz Forma-1-es Nagydíj eredménye

  1. Lewis Hamilton             Mercedes                       1:18:00.688
  2. Sebastian Vettel           Ferrari                        + 25.042
  3. Felipe Massa                Williams                       + 47.635
  4. Valtteri Bottas               Williams                       + 47.996
  5. Kimi Raikkönen             Ferrari                        + 1:08.860
  6. Sergio Perez                Force India                       + 1:12.783
  7. Nico Hülkenberg           Force India                       + 1 kör
  8. Daniel Ricciardo            Red Bull                           + 1 kör
  9. Marcus Ericsson           Sauber                         + 1 kör
  10. Danyiil Kvjat                Red Bull                           + 1 kör
  11. Carlos Sainz               Toro Rosso                      + 1 kör
  12. Max Verstappen         Toro Rosso                      + 1 kör
  13. Felipe Nasr                 Sauber                         + 1 kör
  14. Jenson Button            McLaren                        + 1 kör
  15. Will Stevens                Marussia Ferrari               + 2 kör
  16. Roberto Merhi             Marussia Ferrari               + 2 kör
  17. Nico Rosberg              Mercedes                       + 3 kör
  18. Fernando Alonso         McLaren                        + 6 kör
  19. Romain Grosjean        Lotus                          Nem ért célba
  20. Pastor Maldonado       Lotus                          Nem ért célba

A világbajnokság eredménye az Olasz Nagydíj után

Pilóták:

  1. Lewis Hamilton                       252 pont
  2. Nico Rosberg                        199 pont
  3. Sebastian Vettel                     178 pont
  4. Felipe Massa                            97 pont
  5. Kimi Raikkönen                        92 pont
  6. Valtteri Bottas                           91 pont
  7. Danyiil Kvjat                            58 pont
  8. Daniel Ricciardo                        55 pont
  9. Romain Grosjean                     38 pont
  10. Sergio Perez                          33 pont

Konstruktőrök:

 

  1. Mercedes                       451 pont
  2. Ferrari                        270 pont
  3. Williams                       188 pont
  4. Red Bull                           113 pont
  5. Force India                            63 pont
  6. Lotus                            50 pont
  7. Toro Rosso                            35 pont
  8. Sauber                           25 pont
  9. McLaren                          17 pont
  10. Manor                              0 pont

 

(Forrás: Amber PR)