Hamilton győzelmével közelebb került bajnoki címéhez

Jól jött az egy héttel korábbra hozott Japán Nagydíj a Mercedesnek. A ragyogó időben rendezett Japán Nagydíjon ugyanis Lewis Hamilton ismét elemében volt, s egy, a határozottnál kissé erősebb előzéssel már a rajtnál magához ragadta a vezetést és végig el sem engedte a kezéből. Nico Rosberg nem panaszkodott, elfogadta a második helyezést. A német lehet már végleg lemondott a bajnoki cím megszerzésének lehetőségéről. A harmadik helyezett Sebastian Vettel ismét boldogan ünnepelt a szuzukai dobogón.

Amber-Japan_F1-Hamilton

„Csodálatos verseny volt. Ez az a pálya, ahol az elmúlt években szenvedtem, de ahol egyben nagyon szeretek is versenyezni. Az élen csodálatos volt. Jó lenne ezt az érzést megosztani veletek. Mindenki arra vágyik, hogy ide jöjjön, és domináns teljesítményt nyújtson egy ilyen pályán.” – szögezte le a versenygyőztes pilóta.

Lewis Hamilton a második helyről rajtolt, és a rajt utáni agresszív előzésével olyan rossz helyzetbe hozta Nico Rosberget, hogy Sebastian Vettel és Valtteri Bottas meg tudta csípni a második és harmadik helyet, amivel a Mercedes pilótája a negyedik helyre szorult vissza. Hamilton viszont mindössze két kör alatt több, mint két másodperces előnyre tett szert, majd még növelte is. Így esélye sem volt Vettelnek arra, hogy utolérje a brit pilótát.

 Amber-Japan_F1-Vettel

Nico Rosberg felvette a kesztyűt és igyekezett visszaverekedni magát az élre. Bottas megelőzése után Vettel után eredt és a bokszbeállások második sorozata után meg is előzte ferraris honfitársát. Csapattársával azonban nem tudott mit kezdeni. Hamilton már addig is tetemes, 10 másodperces előnyét a kockás zászlóig 19 másodpercre növelte.

Hamilton idei nyolcadik győzelmével végül egy futammal később beérte a hőn áhított Ayrton Senna rekordot (41 Forma-1-es győzelem). Ami azonban ennél is fontosabb, előnye az egyéni világbajnokságban 48 pontra nőtt Rosberghez képest öt futammal a szezon vége előtt.

Kimi Raikkönen finn honfitársát kielőzve megszerezte a negyedik helyezést. Bottas a start utáni kiváló helye után kénytelen volt beérni az ötödik hellyel.

A rajt nem indult balesetmentesen. Daniel Ricciardo és Felipe Massa egymásnak mentek és defektes lett mindkét autó. Nico Hülkenberg erőszakos kanyarodása miatt pedig Carlos Sainz ment neki Sergio Pereznek. A Force India pilótája kénytelen volt elhagyni a pályát. Hülkenberg azonban nem rendült meg, a 13. helyről a nyolcadikra verekedte fel magát és végül a hatodikon ért célba. Perez, Ricciardo és Massa ezután már nem tudtak nagyot alkotni és a mezőny középső-hátsó traktusában értek végül célba.

A Le Mans-i 24 órás viadal sztárja mögött a Lotus két pilótája, Romain Grosjean és Pastor Maldonado szerezte meg problémákkal küzdő csapata számára idei második kettős pontszerző helyezését.

Az időmérő edzés után büntetést begyűjtő Max Verstappen a hátsó 18. helyről rajtolt el, de nagyszerű versenyzést mutatott be. A fiatal holland pilóta megelőzte csapattársát, Carlos Sainzt és végül a kilencedik helyen futott célba. A Toro Rosso spanyol pilótája zárja az első tizet.

A szuzukai pálya a Honda tesztpályájaként kezdte pályafutását. A McLaren-Honda mai eredménye azonban nem méltó hazai pályájához. Nagyszerű rajtját követően Fernando Alonso és Jenson Button sem hozta a pontszerző helyeket. Alonso a 11,. eredményével és a Honda teljesítményével. Alonso egy GP2-es motorhoz is hasonlította a Honda motort, ami lássuk be elég degradáló.

Danyiil Kvjat horrorisztikus szombati balesetét követően nagyszerűen helytállt, a 13. helyre hozta célba az éjszaka során újjáépített autóját.

A Forma-1-es mezőny ezúttal egy kicsit kifújhatja magát, hiszen csak két hét múlva, 2015. október 11.-én, egy nagyon új pályán, a 2014-es Téli Olimpia helyszínén, Szocsiban állnak rajthoz a pilóták. Tavaly az első Orosz Nagydíj meglepően simára és viszonylag eseménytelenre sikeredett. A várakozásoknak megfelelően a Mercedes pilóták uralták a mezőnyt, akik sima kettős győzelmet értek el Szocsiban. A Mercedes első Forma-1-es konstruktőri világbajnoki címét gyűjthette be az orosz futamon. Ezúttal sem várható más, mint a Mercedes uralma Oroszországban.

2015-ös Japán Forma-1-es Nagydíj eredménye

  1. Lewis Hamilton             Mercedes                       1:28:06.508
  2. Nico Rosberg                Mercedes                       + 18.964
  3. Sebastian Vettel           Ferrari                        + 20.850
  4. Kimi Raikkönen             Ferrari                        + 33.768
  5. Valtteri Bottas               Williams                       + 36.746
  6. Nico Hülkenberg           Force India                       + 55.559
  7. Romain Grosjean          Lotus                          + 1:12.298
  8. Pastor Maldonado         Lotus                          + 1:13.575
  9. Max Verstappen           Toro Rosso                      + 1:35.315
  10. Carlos Sainz               Toro Rosso                      + 1 kör
  11. Fernando Alonso         McLaren                        + 1 kör
  12. Sergio Perez               Force India                       + 1 kör
  13. Danyiil Kvjat                Red Bull                           + 1 kör
  14. Marcus Ericsson         Sauber                         + 1 kör
  15. Daniel Ricciardo          Red Bull                           + 1 kör
  16. Jenson Button            McLaren                        + 1 kör
  17. Felipe Massa              Williams                       + 2 kör
  18. Alexander Rossi          Marussia Ferrari               + 2 kör
  19. Will Stevens                Marussia Ferrari               + 3 kör
  20. Felipe Nasr                 Sauber                         + 4 kör

A világbajnokság eredménye a Japán Nagydíj után

Pilóták:

  1. Lewis Hamilton                       277 pont
  2. Nico Rosberg                        229 pont
  3. Sebastian Vettel                     218 pont
  4. Kimi Raikkönen                      119 pont
  5. Valtteri Bottas                         111 pont
  6. Felipe Massa                            97 pont
  7. Daniel Ricciardo                        73 pont
  8. Danyiil Kvjat                            66 pont
  9. Romain Grosjean                     44 pont
  10. Sergio Perez                          39 pont

Konstruktőrök:

 

  1. Mercedes                       506 pont
  2. Ferrari                        337 pont
  3. Williams                       208 pont
  4. Red Bull                           139 pont
  5. Force India                            77 pont
  6. Lotus                            60 pont
  7. Toro Rosso                            44 pont
  8. Sauber                           26 pont
  9. McLaren                          17 pont
  10. Manor                              0 pont

 

(Forrás: Amber PR)