Gyurcsány: aki ma az orosz elnökkel szövetkezik, az nem védi , hanem elárulja Magyarország érdekeit

Gyurcsány Ferenc szerint aki ma az orosz elnökkel szövetkezik, az nem védi, hanem elárulja Magyarország érdekeit. A Demokratikus Koalíció (DK) elnöke pártalapítványa által létrehozott Új Köztársaságért Díj szerdai átadási ünnepségén egy budapesti szállodában úgy fogalmazott: amikor a magyar miniszterelnök azt a Vlagyimir Putyint fogadja, aki a “demokrácia óvatos keresője helyett az önkény embere lett”, akkor valamennyi magyar érdekét sérti. A pártelnök azt is hangsúlyozta, hogy véleménye szerint az orosz elnök látogatása veszélyt jelent Magyarország számára.

    A beiktatott amerikai elnökről beszélve pedig azt mondta, Donald Trump magatartásával nem a szabadság, a megbecsülés, a nyitottság értékeit, hanem ezek ellenkezőjét képviseli. Gyurcsány Ferenc úgy fogalmazott: megrettenéssel látja, hogy az amerikai és az orosz elnök “formálódó szövetsége” mintha éppen a szabadsággal szemben öltene testet. A magyar kormányfő pedig ennek a két elnöknek akar a szövetségese lenni – tette hozzá.
    A Demokratikus Koalíció pártalapítványa, az Új Köztársaságért Alapítvány által létrehozott díjat idén Haraszty István szobrász és Orsós János a Dzsaj Bhím buddhista közösség elnöke kapták.
    A díjátadót megelőzően, még délelőtt, az Új Köztársaságért Alapítvány Kuratóriumának szervezésében Niedermüller Péter EP-képviselő és Kolber István, az alapítvány elnöke a fővárosi Széchenyi rakparton megkoszorúzta Bibó István szobrát.

Forrás:MTI