Donald Trump győzött az első republikánus előválasztáson

Donald Trump győzelmét hozta Iowa államban a helyi idő szerint hétfő este tartott republikánus párti előválasztás, amelyen arról döntöttek a párt választói, hogy ki legyen a republikánus elnökjelölt – derül ki az éjszakai eredményközlésből.

    Az Iowa államban tartott jelölőgyűlések egyben elindították az előválasztások sorát, amelyen nyár közepéig kialakulnak a végleges jelöltek a novemberi elnökválasztásra.
    Donald Trump, az Iowa állam fővárosában Des Moines-ban tartott beszédében mondott köszönetet a támogatásért, majd egy interjúban nagyszerű versenynek nevezte az iowai előválasztási küzdelmet.
    Második helyen Ron DeSantis floridai kormányzó végzett, megelőzve Nikki Haley korábbi dél-karolinai kormányzót. DeSantis sikerként értékelte szereplését, amelyet szavai szerint komoly politikai ellentámadások és negatív kampány közepette tudott elérni. Úgy vélte, komoly lehetőséget kapott a kampánya folytatására, de megállapította, hogy sok munkát kell még elvégezni.
    Nikki Haley a harmadik helyezése ellenére úgy fogalmazott, hogy a következő előválasztásokon kiderül majd, hogy “kétszemélyes versenyről” van szó közte és Donald Trump között. A politikus utalt arra, hogy a következő előválasztási helyszínek, azaz New Hampshire, majd a számára hazai pályának számító Dél-Karolina az ő sikerét hozhatja.
    Az előzetes összegzések szerint az Iowa államban tartott jelölőgyűléseken Donald Trump 50 százalék feletti eredményt ért el, vetélytársai tőle jóval lemaradva követték, ami megfelel az előzetes felméréseknek is.
    Iowa államban az előválasztás nem szavazólapos voksolással zajlott, hanem az állam csaknem 2 ezer helyszínén jelölőgyűléseket tartottak, ahol többségi szavazással döntötték el, hogy kit támogatnak.
    Egy hét múlva New Hampshire államban tartanak előválasztást, ahol hagyományos módon, szavazólapon döntenek a választópolgárok, hogy kit szeretnének elnökjelöltként látni. New Hampshire államban már demokrata előválasztást is tartanak, ahol Joe Biden az újraválasztásáért induló hivatalban lévő elnöknek van a legnagyobb esélye.  
    Az előválasztás hivatalosan ugyan a demokrata választók számára is megkezdődött Iowában, de hétfőn csak választókerületi gyűléseket tartottak, jelöltekre nem lehetett szavazni. Az állam regisztrált demokrata szavazói az általuk preferált elnökjelöltre levélben adhatják le voksaikat eészen március elejéig. A szavazatokat március 5-én összesítik, az úgynevezett Szuperkedden, amikor 17 államban egyszerre rendeznek előválasztást.
    A Demokrata Párt is megrendezi az előválasztást, a felmérések szerint Joe Biden hivatalban lévő elnök támogatottsága legalább olyan meggyőző, mint Donald Trumpé a republikánusok körében. Az amerikai politikai szokásjog alapján, ha hivatalban lévő elnök úgy dönt, elindul az újraválasztásáért, akkor megkaphatja az újraválasztás esélyét.
    Június elejéig minden amerikai államában megrendezik az előválasztásokat, amelyeket nyáron követnek az országos jelölő konvenciók. A republikánusok július 15. és 18. között tartják a Wisconsin állambeli Milwaukee-ban, míg a demokraták augusztus 19. és 22. között Chicagóban véglegesítik elnökjelöltjüket.

MTI