Gyulay Zsolt: „2013 tényleg a magyar autósport éve”

 Fantasztikus évet zárt a magyar autósport 2013-ban. Kiderült, nemcsak a pályán, hanem a pálya mellett is. A Majosházi Péter vezette Chronomoto Team látja el az időmérő feladatokat 2014-ben a szakág most induló világbajnokságának valamennyi versenyén, míg a magyar sportbírók szintén kelendőek szinte valamennyi szakág nagy nemzetközi sorozatain. Legutóbb éppen az FIA GT Series bakui futamán 73 magyar sportbíró remek közreműködésének köszönhetően zajlott le minden hiba nélkül a sorozat hatodik versenyhétvégéje.

Az idei szezonban kiderült, hogy a magyar autósport szereplői – versenyzők és különböző szakemberek – igenis képesek a világ legjobbjai közé kerülni. Ha a versenyzői oldalt nézzük, akkor három Európa-bajnoki címet szereztek pilótáinkKárai Tamás és Szabó Krisztián Autocrossban, Bessenyey Zoltán rallye-ban –, Michelisz Norbert hétszer állt dobogón egy futamgyőzelme mellett a WTCC-ben, Kiss Pál Tamás úgy lett ötödik az Auto GP sorozatban, hogy szinte mindig másik csapatnál kapott bizonyítási lehetőséget. Ugyancsak a dicsőséglistát bővítette kamionos Európa-bajnokságon szereplő Kiss Norbert – a legtöbb dobogós helyezés – és Major Benedek – 17 évesen négy futamgyőzelem –, akik egész szezonban remekeltek.

A pálya mellett is a legjobbak közé tartoznak a magyar szakemberek: a Majosházi Péter vezette Chronomoto Team ugyanis az idei Rallycross Európa-bajnokság teljes sorozata után 2014-ben a szakág most induló világbajnokságának valamennyi versenyén elnyerte az időmérői feladatokat. Sportbíróink szerte a világon népszerűen, legutóbb az FIA GT Series bakui futamán 73 magyar szakember közreműködésének köszönhetően zajlott le hiba nélkül a sorozat hatodik versenyhétvégéje. Feladatuk volt egyebek mellett 75 fő helyi tűzoltó gyakorlati sportszakmai munkájának irányítása is, amit példásan megoldottak.

Ám nemcsak a mostani versenyen álltak helyt sportbíróink. Idén a Magyar Nagydíjon kívül még két F1-es versenyen – Kanadában és Abu-Dzabiban – kaptak négyen-négyen lehetőséget, ráadásul utóbbi esetében már ez a harmadik év, hogy lehetőséghez jutottak, sőt 2010-11-ben négy rendezvényen összesen 36 magyar dolgozott az arab országban. De a magyarok 9 éve vannak jelen a legendás Le Mans-ban rendezendő 24 órás viadalon, ahol 8 magyar szakember tölt be fontos szerepet a verseny lebonyolításában.

„Számomra egyértelmű, hogy 2013 a magyar autósport éve, hiszen a versenyzői és sportszakmai vonalon is komoly eredményeket tudunk felmutatni, ráadásul a tárgyalóasztal mellett sem vallottunk szégyent, hiszen Bernie Ecclestone, a magyar kormány és a Hungaroring Sport Zrt. aláírta azt a szerződést, amely a világ legnépszerűbb autóssorozatát, a Formula 1-t immár 2021-ig biztosan vendégül láthatjuk. De ne hallgassunk arról sem, hogy 2014-ben ismét a Hungaroringre látogat a DTM-bajnokság, illetve ott vagyunk a kamionos Eb jövő évi versenynaptárában is, míg a WTCC és a WSR továbbra is látható lesz a magyar szurkolók számára. Ugyanakkor Nyirádon ismét lesz Európa-, sőt, világbajnoki futam, valamint már 11. alkalommal fogjuk vendégül látni a tereprally krémjét a HunGarian Baja világkupa versenyen. Semmi mást nem kívánok mindehhez, csak azt, hogy ami idén jól működött, jövőre is hasonlóan működjön. Vagy inkább egy kicsit jobban” – fogalmazott Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója és az MNASZ elnöke.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*