Guinnes-rekorder lehetne a miskolci Patak utcai mélygarázs

Három és fél éven keresztül építették, nagy nehezen át is adták, de az autósok még most sem használhatják a Patak utcai mélygarázst Miskolcon. Ez így alighanem Guinness-rekord lehetne, a szocialisták csak Miskolcra való tekintettel nem kezdeményezik a hitelesítési eljárás megindítását. Szerintük az építkezésre eddig elköltött több százmillió forintot ennél sokkal értelmesebb dologra is fel lehetett volna használni: megépülhetne például a diósgyőri várat és Lillafüredet összekötő kerékpárút, az, amit az MSZP-s városvezetés által elindított várrekonstrukciós projektből a fideszes városvezetés kihajított.

 

Minderről két szocialista önkormányzati képviselőBazin Géza és dr. Mokrai Mihály beszélt csütörtökön délelőtt Miskolcon, a Patak utcai mélygarázs előtt megtartott sajtótájékoztatón.

Miskolc előző, szocialista vezetésű önkormányzata 2009-ben pályázatot nyújtott be és nyert el az úgynevezett Integrált Városfejlesztési Stratégia keretében megvalósuló belváros fejlesztési projektre. E feladatok közé tartozott a Szent István tér közterület fejlesztése és a Szent István téri mélygarázs megépítése.

Az önkormányzati választások után azonban a már fideszes többségű városvezetés, élén dr. Kriza Ákossal, úgy döntött, hogy a mélygarázst nem itt, hanem a Patak utcában építi meg. A polgármester 2011 januárjában a környéken élőknek lakossági fórumot is tartott az ügyben. Itt elmondta, hogy a kivitelezés már márciusban elkezdődik, és 2011 szeptemberére elkészül a mélygarázs.

A kivitelezés megkezdését viszont folyamatosan halogatták. 2011 végén arról beszéltek, hogy az építési munkálatok 2012 januárjában indulnak el, és a tervezett befejezés 2012 júniusa. Majd ismét módosították az időpontot, bejelentették, hogy további csúszások várhatók, így a beruházás csak 2012. augusztus 30-ára valósul meg.

2012 végén, a tervezett határidő után ismét leállt a munka, amikor – immár sokadik újabb dátumot közölve – megerősítették, hogy „májusban folytatódnak a munkálatok és az építés befejezési határideje 2013. október 20.”

Ehhez képest még most sem használhatják az autósok a mélygarázst. 2014. április 3-án, az országgyűlési választások előtt három nappal Pfliegler Péter alpolgármester azt mondta, a mélygarázst a hónap végén adják át. Persze, hogy nem adták át. Májusban azzal ródsóztak, hogy megtörtént a műszaki átadás és elindult az üzembehelyezési eljárás. Akkor azt állították, hogy ha az engedélyt megkapják, a mélygarázst júniusban már birtokba is vehetik a miskolciak. Ez a szokásoknak megfelelően nem így történt. Júliusban Lengyel Katalin, a Miskolci Városfejlesztési Kft. ügyvezetője azt mondta, hogy a használatbavételi engedélyt augusztusra várják. Azóta is várják, mert a mélygarázs sorompója továbbra is leeresztve áll, s lóg rajta a zárva tábla.

 

A két szocialista önkormányzati képviselő a csütörtöki sajtótájékoztatón azt követelte, hogy a városvezetés – parkolóhelyre lebontva – hozza nyilvánosságra, mennyibe került a beruházás, hiszen a miskolciaknak joguk van tudni, mire szórja el a Fidesz a város pénzét. Szerintük dr. Kriza Ákos polgármester és a fideszes városvezetés már azzal vakvágányra terelte a beruházást, hogy 2011-ben a Patak utcát jelölte ki új helyszínként. „Aki miskolci, annak nem kell magyarázni, hogy a Patak utca azért Patak utca, mert itt egykor a Pece patak folyt. Ilyen vizes, ingoványos területen mélygarázst építeni csak az akar, akinek köze sincs a városhoz” – jelentette ki Bazin Géza.

Dr. Mokrai Mihály szerint az egész beruházás jól mutatja Kriza Ákos tehetetlenségét, dilettáns városvezetését. „Pakolják össze a bőröndjeiket, s menjenek oda, ahová akarnak, mert a városlakók nem tartanak rájuk igényt. Ezt október 12-én a tudomásukra is hozzák” – mondta Mokrai.