Gördülő siker Kecskeméten

A kecskeméti Katona József Színház közönsége láthatta először Káel Csaba Don Pasquale-rendezését január 27-én. Az előadás sikerrel debütált, Szendrényi Éva különleges díszletében modern és könnyed előadással adott ízelítőt az opera műfajából a Magyar Állami Operaház társulata. Az előadást Köteles Géza vezényelte.

Fotó: Hermann Péter, Nagy Attila

Cseke Péter, a kecskeméti színház igazgatója az előadás után kiemelte: a kezdetektől vágya volt operát játszani a nagyszínpadon, mert hiszi, hogy a helyiek nyitottak rá – és ez az Operaház első, teltházas előadásával be is igazolódott. Kecskemét gyermekközönségének saját művészeikkel adnak operakeresztmetszeteket, ezeket az alkalmakat egyre nagyobb érdeklődés övezi a városban. Cseke Péter mindennek nagy jelentőséget tulajdonít, hiszen ez a tendencia lehet a garancia arra, hogy idővel a mai gyerekgeneráció töltse meg a nemrégiben újranyitott Erkel Színházat.

Káel Csaba, az újraindult Gördülő Opera első sorozatának rendezője – amellett, hogy az énekesi és zenei teljesítményekről elismerően szólt – hangsúlyozta: a kecskeméti sikernek nemcsak az Opera, hanem a Müpa is részese, hiszen a Művészetek Palotája vezérigazgatójaként örömmel áll az Opera produkciói mellé: a két intézmény folyamatos együttműködése, partnersége a gyümölcsöző jövő záloga.

2014-ben, a pontosan hatvan év szünet után újraindított vidéki vendégjátszással kapcsolatban Ókovács Szilveszter, az Opera főigazgatója elmondta: a budapesti dalszínház kötelessége elvinni az operaművészetet azokhoz, akiknek nincs elérhető közelségben a főváros, hiszen az ő adóforintjaik is finanszírozzák ezt a műfajt. Elvinni, és átnyújtani, mint egy ajándékot, miként ezt Szendrényi Éva tervei alapján készült díszlet is szimbolizálja. Egy hatalmas doboz, amelybe az Opera bepakolja a produkciót, és viszi városról városra. A jelmeztervező, a divat világából érkezett Németh Anikó elkötelezett híve az innovációnak, kísérletezésnek. A Don Pasquale előadáshoz tervezett jelmezei nemcsak ruhadarabokkal, de parádés humorral is felöltöztetik az opera figuráit.

A sikeres bemutatkozó előadás után a Ókovács Szilveszter köszönetét fejezte ki a társulatnak, a zenekari művészeknek és a szólistáknak, amiért Köteles Géza zenei irányításával minőségi előadást hoztak létre, és megvalósítják az Opera küldetését. Az előadás címszerepét Szüle Tamás énekelte, Malatesta doktor szerepében Káldi Kiss András állt színpadra, a két szerelmest Szerekován János és Szemere Zita keltette életre. A Gördülő  Opera következő előadását február 24-én a szolnoki Szigligeti Színház közönsége láthatja, április végén Kaposvárra, május 12-én Székesfehérvárra látogatnak. A szezont a soproni Petőfi Színházban zárják június 21-én, de a következő évadban új előadással folytatódik a sorozat, amely a távlati tervek szerint a határon túli magyar színházak közönségét is meghódítja majd.

 

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*