GASZTROSZENZÁCIÓ!

Budapesten rendezik legközelebb a Bocuse d’Or európai döntőjét

A Magyar Bocuse d’Or Akadémia 2013 decemberében nyújtotta be pályázatát a világ legismertebb szakácsversenye, a Bocuse d’Or európai döntőjének 2016. évi rendezésére. Május 8-án csütörtök este hirdették ki Stockholmban a pályázat eredményét: Budapest nyert.

Önmagában az is rendkívül sokat jelent, hogy a Magyar Bocuse d’Or Akadémia megteremtette a pályázat beadásához szükséges feltételeket. Az ügy mellé állt a kormányzat, számos nagy cég, az egységesen felvonuló szakma. A pályázat eredménye egy példaértékű összefogás sikere, amelyhez minden szereplő a tudása legjavával járult hozzá, így olyan városokat győzött le a budapesti pályázat, mint London, Bécs, vagy a lengyelországi Lodz.

Hamvas Zoltán, a magyar Bocuse d’Or Akadémia elnöke szerint ezzel a közös erőfeszítéssel sikerült tavaly először bejutni a Bocuse d’Or lyoni világ- döntőjébe, és ezzel az egységes szakmai fellépéssel nyerhettük el a 2016-os európai döntő budapesti rendezésének jogát.

Ezzel az eredménnyel Magyarország bekerült a gasztronómiai világ legfontosabb eseményeinek naptárába. A 2016. évi versenyre ide érkezik a szakma színe java, több ezer séf, szakértő, szakújságíró és nem utolsó sorban Európa legjobb versenyzőinek széles rajongótábora.

A sikeres pályázat a hazai gasztronómia iránt elkötelezett Hungexpo szakmai közreműködésével valósult meg, és a 2016 májusában esedékes versenynek is a Hungexpo ad majd otthont. Az ismert helyszínen már több alkalommal rendezték a Bocuse d’ Or magyarországi döntőjét. Mint azt Ganczer Gábor vezérigazgató elmondta: már most készülnek a két év múlva sorra kerülő eseményre, ugyanis már megkezdődött a következő SIRHA-Budapest kiállítás szervezése, ami majd a rangos szakácsverseny szakmai hátterét adja.

A Bocuse d’Or Europe 2016 budapesti megrendezése elismerése a magyar gasztronómia eddigi eredményeinek. Megerősíti egyúttal Magyarország helyét a gasztronómia világtérképén és további lendületet biztosít a már megkezdett út magabiztos folytatásához.

Magyar Bocuse d’Or Akadémia