Folytatódó sikerszéria

 Egy percet sem ült a babérjain Kovács Antal és Istovics Gergő. A Maricsek Racing Team versenyzői amint hazaértek a Budapest Rallyeról, máris új kihívásokat kerestek. Elfogadták és eleget tettek a horvát 22. Opatija Rally rendezőségének meghívására, így október 11-12-én szomszédjainknál koptatták a Mitsubishi Lancer Evo VI abroncsait. A siker most sem maradt el: Kaposvár újdonsült rallybajnokai az abszolút értékelésben a 2. helyet szerezték meg, míg kategóriájukban (S3/5) fölényes győzelmet arattak.

Kovács Antal: A bajnoki címünket bebiztosító Budapest Rallye után négy nappal már ismét útra kerekedtünk, hogy eleget tegyünk a horvát versenyrendezők meghívásának, és részt vegyünk a 22. Opatija Rallyn.

Számunkra ez a verseny a felszabadult autózásról szólt inkább, bár így is azt a célt fogalmaztuk meg magunknak, hogy a top5-ben végezzünk. Biztonsági tempóval kezdtünk, de már ez is elégnek bizonyult ahhoz, hogy az abszolút első helyen álljunk. A második szakasz rajtjában özönvízszerű eső köszöntött ránk, így nem voltak megfelelőek a feltételek ahhoz, hogy igazán jó időt tudjunk autózni, az ellenfelek egyre közelebb kerültek hozzánk. A szerviz utáni második körben folyamatosan növeltük az előnyünket, ám a 7. szakaszon ismét utolért bennünket a gumik ördöge. Bezsebeltünk egy defektet, és 8 kilométert autóztunk a felnin – a 24 másodperces előnyünk 5 másodperces hátrányba fordult át. Az utolsó gyors előtt mindent egy lapra tettünk fel. Tudásunk legjavát nyújtottuk, s úgy nyomtuk át a Mitsubishit azon a részen, ahogy csak a csövön kifért. Sajnos ez sem volt elég, hiszen mindössze 2 másodpercet tudtunk lefaragni a hátrányunkból.

Az egyik szemünk sír, a másik nevet. Rengeteget tanultunk a hétvégén, s összességében elmondhatjuk, hogy sikeresen, jó hangulatban teljesítettünk egy igen nehéz versenyt, ami olykor veszélyesnek is bizonyult. Meglehetett volna az abszolút győzelem is, de az ezüstérem is ugyanolyan szépen csillog nálunk. A kocsi most is hibátlanul működött, egy rossz szava nem volt, s ezért hálával tartozunk a szervizcsapat áldozatos munkájáért! Egy Peugeot 208 R2-vel induló, szlovén pilóta nyerte meg végül az Opatija Rallyt, akiről utóbb kiderült, hogy igazából tesztversenynek szánta ezt a futamot, hiszen ő már 10 éve az EB-n szerepel. Úgy gondoljuk, hogy tőle azért nem szégyen kikapni! Ami pedig külön jól esett, és nagyon sportszerű cselekedetnek tartjuk tőle, az az, hogy ő is beismerte: ezt a versenyt nem ő nyerte meg, hanem mi vesztettük el.

 

 

Istovics Gergő: Csütörtök este értünk le Opatijaba, ahol kellemes idő fogadott bennünket. Péntekre ez azonban 180 fokos fordulatot vett: a földrajzi adottságok miatt a hegyek között megrekedtek a felhők. Percről percre változtak az időjárási körülmények: egyszer esett az eső, másszor sütött a nap. Ezzel szemben a hegyi pályákon szakadatlanul hullott a csapadék, s így még csúszósabbá tette az amúgy sem tapadós fehéraszfaltot.

A szombati versenynapon két körben, összesen 8 gyorsasági szakasz várt ránk. Rendkívül technikás volt mind a négy pálya, aminek a sava-borsát az adta meg, hogy egyik kanyar sem volt kigumizva – a horvátoknál ugyanis ez nem szokás. Ennek következtében nagyon felhordásosak voltak a szakaszok az esőtől, s még jobban megnehezítették a versenyzők dolgát. A horvát mezőny színvonala sajnos még a magyarét sem üti meg. Az indulók sorát is inkább az első- vagy hátsó kerekes autók tették ki, míg összkerekes géppel csak 4-5 páros állt rajthoz. Ami kicsit furcsa volt, hogy szinte nézők nélkül zajlottak a küzdelmek, de ezt betudjuk annak, hogy igen mostoha időjárási körülmények uralkodtak a hétvégén. Az viszont látszik, hogy a horvátok szeretik a rallyt, nagyon kedvesek és figyelmesek voltak a szervezők, maximálisan kiszolgáltak bennünket.

Végig vezettük a versenyt, ám az 7. gyorsasági szakaszon kaptunk egy defektet, így elvesztettük az addig felhalmozott előnyünket. Az utolsó szakaszt azonban szintén mi abszolváltuk leggyorsabbként, s a végeredményt tekintve mindössze 2,5 másodperccel csúsztunk le az első helyről. Elkeseredve azonban egyáltalán nem vagyunk, fantasztikus versenyhétvégénk volt, s így is teljesítettük a célunkat: a top5-ben végeztünk, és toronymagasan nyertük meg a kategóriánkat. Jó tanulás volt ez a futam a Mecsek Rallyera, ahol valószínűleg hasonló körülmények fognak majd uralkodni november elején, s így az Opatijaban megszerzett tapasztalatokat is fel fogjuk tudni használni. Köszönjük a partnereinknek a lehetőséget, hogy részt vehettünk ezen a nem mindennapi megmérettetésen!

Sajtófőnök: Horváth Juditwww.maricsekteam.hu; Tel.: 30/533-9099; E-mail: sajto@maricsekteam.hu

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*