Folytatódik a Budapest Art Mentor program

Pályázati határidő: május 18. szombat

 

Az ország egyetlen, magánerőből fenntartott, képzőművészeti mentorprogramjára immár harmadik alkalommal lehet pályázni. Az elmúlt években több, mint húsz fiatal művész kapott két szemeszteren át tartó, menedzsmentorientált képzést a hazai kulturális és for-profit szcénák meghatározó szereplőitől. Az oktatók között szerepel Hegedűs Orsolya, iski Kocsis Tibor, Molnár Ani, Juhász Dóra, Olajos Anna, Ferenczy Bálint, Szvet Tamás, Petrányi Zsolt, Löbl Krisztina, Vékony Délia, Tóth Pál Sándor vagy épp Kelemen Zénó. A program során a mentoráltak átfogó ismeretekre tehetnek szert arról, hogyan működik a képzőművészeti világ, és ebben ők miként tudnak érvényesülni. A programra a jelentkezési határidő május 18-a, előtte, április 30-án nyílt napon vehetnek részt az érdeklődők.

 

A Budapest Art Mentor programot az L Art Management és az Együtt a Művészetért Egyesület indította Bérczi Linda képzőművészeti menedzser irányításával 2017-ben, azzal az elhatározással, hogy az egyetemről kikerülő vagy már egy ideje a pályán lévő tehetséges képzőművészeket segítse az önmenedzselés terén, illetve a hazai és nemzetközi szcéna átlátásában. Egyedülálló kezdeményezés Magyarországon, hiszen önerőből, tandíj nélkül működik, és pályázat útján kerülhetnek be a kiválasztott művészek.

Az előző években a mentorprogram hallgatói voltak:

Ábel Tamás, Ádám Zsófia, Balázs Nikolett, Diósi Máté, Fülöp Gergő, Gaál Kata, Gombos Andrea, Hajas Katinka, Horváth Ágnes, Horváth Lóczi Judit, Klájó Adrián, Majoros Áron, Mátyási Péter, Mézes Tünde, Mikola Tamás, Németh Marcell, Orbán Előd, Pál Kátja, Szakál Éva, Szécsényi-Nagy Lóránd és Sztefanu Marina.

A végzősök az oktatás mellett minden évben hazai és nemzetközi eseményekre látogathatnak el, évzáróként pedig csoportos kiállítást szervez számukra a mentorprogram, az Ybl Budai Kreatív Házban.

A nyílt nap április 30-án lesz, erről itt olvasható információ:

https://www.facebook.com/events/355966591719098/

A programra május 18-ig lehet jelentkezni, ennek feltételei itt olvashatóak:

http://budapestartmentor.hu/palyazati-felhivas/

A 2019/20-as program szeptemberben indul.