Filmszenzáció Rózsi slágereivel

Filmtörténeti szenzációról szól a hír, amit Demjén Ferenc – leánykori nevén Rózsi – legnagyobb slágereinek felhasználásával készült film, a Hogyan tudnék élni nélküled? forgalmazójától kaptunk!

Az InterComot idézzük: „Amikor tavaly nyáron megérkeztek az első hírek arról, hogy Demjén Ferenc legnagyobb slágereinek felhasználásával Orosz Dénes rendez romantikus vígjátékot (kreatív producer Goda Kriszta), a siker már borítékolható volt. De az, hogy a hazai mozinézőknek ennyire fog tetszeni a film, az talán még magukat az alkotókat is meglepte.

A Hogyan tudnék élni nélküled? tavaly december 12-én került fel a hazai mozik műsorára, és a bemutatója után másfél hónappal is elképesztő tömegben vásárolnak rá jegyet. A film – egészen kivételes módon – még mindig a nézettségi lista első helyén van, és őrületes népszerűségének hála, most újabb rekordot döntött. Január 22-én, szerdán az 500 000. néző is jegyet váltott rá!

Ilyen gyorsan, mindössze hat hét alatt magyar film még soha nem érte el ezt a varázslatos eredményt.”

A forgalmazó természetesen megszólaltatta az elképesztő sikerért nem kis részben „felelős” slágergyárost is: „Megtiszteltetés, hogy a dalaimból film készült. Amikor először láttam a díszbemutatón, éreztem, hogy ez nagyot szólhat. Nagyon tehetséges fiatal színészeket ismertem meg. Az, hogy bő egy hónappal később félmilliós nézettséget ünnepelhetünk, hát ezt nem gondoltam volna, de nagyon örülök, és hála Istennek, még messze van a vége!”

A siker továbbra is garantált, hiszen a mozik még mindig telt házzal játsszák a filmet, a nézők, sőt újranézők szeretete pedig töretlen: a szerelemvonat zakatol tovább, az elmúlt hét óta már az ország határain kívül is. A film Romániában szintén rekordokat dönt! A kiváló főszereplők, Marics Peti, Ember Márk és Törőcsik Franciska, valamint nagyszerű színésztársaik, ki tudja még megmondani, hány nézőt lesznek képesek becsalogatni Demjén zenéjére a mozikba.

A film producere Kirády Attila, rendezője Orosz Dénes, írója Goda Kriszta és Kormos Anett, gyártója az IKO, forgalmazója pedig az InterCom. Természetesen továbbra is országszerte teljes erőbedobással nyomják a hazai mozik.

Horváth Gábor Miklós

Előzetes: