FIA WTCC 5-6. Forduló, Szlovákia

Szemléletváltással készül Michelisz Szlovákiára

2013.04.24, Budapest.: A túraautó-világbajnokság 5-6. fordulóját rendezik a hétvégén a szomszédos Szlovákiában, ahová második alkalommal tér vissza sorozat. A Zengő Motorsport számára kiváló főpróbája lehet ez a hétvége a magyarországi versenynek. Az idei évben Hondával versenyző Michelisz Norbert a FIA WTCC pontverseny 12. helyén várja a folytatást.

michelisz_norbert3

Michelisz Norbert

Michelisz a tavalyi versenyhétvége során nagyon gyorsan felvette a Slovakiaring ritmusát és pályafutása során először itt tudott időmérő edzést nyerni a FIA WTCC mezőnyében. A Zengő Motorsport versenyzője mindkét futamot a 6. pontszerző helyen fejezte be és az első futamon három körön át állt az élen. Az 5922 méter hosszú aszfaltcsíkon a leggyorsabb kör – 2:12.990 – is a magyar versenyző nevéhez fűződik.  A közel 160km/h-s átlagsebességű versenypályán 2×10 kört kell majd megtenniük a versenyzőknek.

Michelisz Norbert: Szeretném lezárni az első két hétvége emlékeit, és egy szemléletváltással készülni a szlovák futamra. Számítottam rá, hogy nehéz lesz a szezonkezdet, de remélem, most már a technikai akadályok és a repkedő alkatrészek elkerülnek minket.  Marokkó óta a srácok nagyon sokat dolgoztak az autón, akiknek most hazai körülmények között volt idejük átnézni azt. Akárhogy alakul, csak a következő feladat megoldásra koncentrálunk és ebben minden biztatás jól fog esni.  Nem zárom ki, hogy a Slovakiaringen születhet meglepetést, de talán merészség lenne kijelenteni, hogy van esély a pole pozícióra. Mindenesetre mindent bele fogok adni.

A hétvége menetrendje: (Zárójelben a televíziós közvetítések időpontjai)

Április 27, szombat:

09:00-09:30 Első szabadedzés

12:00-12:30 Második szabadedzés

15:30-16:05 Időmérő edzés

Április 28, vasárnap:

08:45-09:00 Bemelegítő edzés (08:45 Eurosport)

14:50-           Első futam – 10 kör (14:15 Eurosport)

15:50-           Második futam – 10 kör (15:15 Eurosport)

/Szerző: Bányik János/

footer973x200

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*