Felemás cseh és német hétvége a H-MOTO Teamnél

Györfi Alen, a csapat rangidős versenyzője a hétvégén a csehországi Most Autodromra utazott, amely helyszín nem volt ismeretlen számára, de vegyes eredmények születtek. Eközben Kovács Bálint a németországi Sachsenringen versenyzett, az ezúttal a Moto GP betétfutamaként szereplő ADAC Junior Cup a KTM Benelux kupával összevont sorozatában és a hatodik helyet szerezte meg.

 

Alen a versenyek után felemás hangulatban mesélte el érzéseit:

 

„Szombaton az időmerő edzés nem sikerült túl jól, mert csak a negyedik helyet sikerült a rajtrácson megszereznem, de nagyon szoros mezőny alakult ki, hiszen hatan voltunk három tizeden belül. Sajnos a versenyem szerencsétlenül alakult, egy másik pilóta mikor nekem jött elestem, így a bajnoki cím egyre távolabbinak tűnt. A vasárnapi futamra összeraktuk a motorom, már a bemelegítő edzésen minden jól működött. A versenyen jól kaptam el a rajtot, és ezt a futamot sikerült végül megnyernem. Sajnos a szombati nullázásnak köszönhetően nagyon sok pontot vesztettem, a bajnoki cím messzebb került, de nem csüggedünk, dolgozunk tovább és nem adjuk fel!” – zárta mondandóját Györfi Alen.

 

Bálint sachsenringi hétvégéje sem volt felhőtlen.

 

A fiatal motoros már a kvalifikáción igencsak „bekezdett”, hiszen a negyvenkét fős mezőnyben kategóriájának harmadik helyét szerezte meg, míg a teljes mezőnyt vizsgálva az ötödik helyen végzett. Mindezt nem épp ideális körülmények közepette, hideg időben és használt gumikon. Az időmérő edzés második felvonásán már új abroncsokon gurult a pályára Bálint, aki korábbi pozícióját megtartva, 1.3 másodperces javulást tudott elérni. Ő így értékelte a továbbiakat:

„A versenyre jó időt fogtunk ki, a gumik szempontjából is ideálisat. A rajtom jól sikerült, negyediknek fordultam az első kanyarban, de aztán a következőben az egyik versenyző nekem jött oldalról és kibillentett a tempómból. Lemaradtam egy másodpercre, és az incidens miatt hárman is elmentek mellettem, a szélárnyékot kihasználva. Itt kezdődött a probléma, mert ugyan a hátrányom gyorsan ledolgoztam, ám hiába voltam gyorsabb, ez a boly feltartott. A leintés előtti körben már újra az ADAC értékelés harmadik helyén álltam, de buktak előttem, és el kellett vennem a gázt, így ismét megelőztek páran. A hatodik helyen zártam, de tudom, hogy lehetett volna ez sokkal jobb is, hiszen meg volt a tempóm – akár a győzelemre is. Ez most így sikerült, várjuk a következő versenyt a Red Bull Ringen, újból a Moto GP betétfutamaként!”