Fejlődési pályán maradni

A tavalyi esztendőben ismét előrelépett Ferobox Event, hiszen hat kiválóan megszervezett esemény mutatott be a nagyközönségnek, s bokszolók is megugrották a szakmai vezetés által eléjük rakott akadályokat.

A vállalkozás társtulajdonosa, Rácz Félix értékelte a 2014-es esztendőt, valamint felvázolta az idei év főbb irányvonalait.

„Szakmailag mindenképp előrelépés volt az elmúlt esztendő, s nem csak azért, mert egy olyan csatornához kerültünk (M1), amelyet minden háztartásban nézni tudnak” – fogalmazott Rácz Félix. „2014-ben az ökölvívóink többsége magyar ranglista vezető lett, közülük hárman, Bedák, Kovács és Kelemen a WBO világranglistára is felkerültek. Ezt mindenképp hatalmas előrelépésnek tartom és remélem, ez a tendencia idén tovább folytatódik. Az első mondatom végére visszakanyarodva egy pillanatra meg szeretném köszönni a Sport TV eddigi segítségét is, akiről bátran állíthatom, hogy a magyar profi ökölvívás újbóli felvirágzásából oroszlánrészt vesznek ki. ”

A Ferobox Event 2014-ben hatból négy teltházas eseményt hozott tető alá, s a vállalkozás idén is hasonló aktivitást tervez. „Lehetőség szerint visszatérünk ugyanazokba a városokba, ahol tavaly sikerre vittük a rendezvényeinket és szeretik az ökölvívást” – folytatta Rácz Félix. „Idén az új generáció, Laki Róbert, Baranyi Richárd és Szellő Imre folytatják a menetelést, hiszen úgy gondolom, velük van keresnivalónk a nemzetközi mezőnyben is. Természetesen a Bedák-Kovács-Kelemen trióra is komoly megmérettetések várhatnak, remélhetőleg jelentősebb címekért.”

Tavaly a magyar profi ökölvívás legemblematikusabb alakja, a két súlycsoportban is világbajnok Erdei „Madár” Zsolt a Ferobox Event színeiben, a kecskeméti gálán fejezte be karrierjét. Ugyanakkor a másik kétszeres világbajnokunk, a súlyos betegségét sikerrel legyőző Balzsay Károly egy interjúban tett egy kijelentést, miszerint ha az orvosai engedik, szívesen vállalna – Madárhoz hasonlóan – egy búcsúmérkőzést, amit szeretné, ha Rácz Felix és csapata szervezne meg.

„Beszéltünk Karesszel pár szót erről, és abban maradtunk, hogy a januári hónapban, amikor egyrészt az ő orvosi leletei, másrész a gáláink időpontjai már meglesznek, ismét leülünk, immáron konkrétumokról beszélni” – mondta az üzletember. „Nagy örömünkre szolgálna és egyben megtisztelő számunkra/számomra, ha Karesznek szervezhetnénk egy ilyen meccset Magyarországon. A személyes kötődése, valamint a várossal ápolt jó kapcsolatunk miatt, hasonlóan Madár búcsújához, nem kizárt, hogy ennek a gálának a helyszíne ugyancsak Kecskemét lenne, de ennyire ne fussunk még előre…”

Bedák Zsolt, Kovács „Vipera” Attila és Kelemen Balázs mellett Szellő Imre tavaly kiváló mérkőzésekkel örvendeztette meg a sportág honi szerelmeseit, melyeket a közönség élőben láthatott a közszolgálati M1 televízió jóvoltából. Rácz Félix 2015-ben Baranyi Richárd (9-0-0, 7 KO/TKO) „berobbanását” várja, aki idén felnőhet a felsorolt kedvencekhez.

„A többi fiatal, feltörekvő reménységeink közül most őt emelném ki. A tudása, a fegyelmezettsége és az eddigi profi mérkőzésein mutatott teljesítménye miatt” – jelentette ki Rácz.

 „Minden mérkőzését hozta, és úgy hozta, ahogyan azt elvártuk tőle. Vele 2015-ben rálépünk a gázra, hogy megnézzük, hogy nagyobb feladatok megoldására is képes-e. Optimista vagyok vele kapcsolatban, mert úgy gondolom, hogy egyrészt terhelhető ökölvívóról beszélünk, másrészt megvan hozzá az összes képessége, hogy mélyebb vízben is megállja a helyét.”

 

Néhány napja a kispehelysúlyú WBO Európa-bajnok Bedák Zsolt (23-1) egy interjúban elmondta, hogy annak idején úgy állapodott meg Rácz Félixszel, miszerint a Ferobox Event eljuttatja majd az újabb vb-címmérkőzéshez vezető „ajtóhoz”, ám azon majd egyedül kell majd belépnie. Sokan várják, hogy a közönség kedvenc bunyós 2010. után ismét lehetőséget kaphasson.

„Zsolt már a folyosón van, most már csak méterek választják el az ajtótól. Természetesen nem szeretnénk ajtóstól berontani sehová, ezért megpróbálunk egy kicsit kivárni, körbenézni és nem elhamarkodottan, a számára legmegfelelőbb lehetőségekkel élni. Már csak azért is, mert úgy néz ki, hogy Bedák a WBA ranglistára is felkerül”– jelentette ki Rácz Félix. „Szerintem az év első fele sok mindenre választ fog adni.”

Az év első napjaiban a kormány bejelentette, hogy átszervezi a közszolgálati televíziókat, melyből kiderült, miszerint nem az M1, hanem a Duna Televízió lesz a nemzeti főadó.

„Úgy gondolom, hogy ez a csatornaváltás nem érint minket annyira mélyen, hiszen számos jelentős produkcióval egyetemben kerülünk át a Dunára, mely adó ugyanolyan lefedettséggel bír, mint az M1” – mondta erről a promóter.

Zárásként Rácz Félix a szurkolóknak, valamint a vállalkozásban szerepet vállaló társainak is köszönetet mondott a remekül sikerült tavalyi esztendőért. „Szeretném megragadni az alkalmat és itt is gratulálnék az üzlettársaimnak, az összes ökölvívóinknak és a bizalmukat is megköszönném. Természetesen köszönettel tartozom, és nem felejtkezem el azokról a szurkolókról sem, akik jegyet vásároltak a rendezvényeinkre, valamint azokról sem, akik a tv-n keresztül kisérték figyelemmel a 2014-ben szervezett eseményeinket.”