Nemzetközi gyorsasági motoros utánpótlás verseny a Kakucsringen

Július első hétvégéjén a Förch Junior Team szervezésében sor került az JIMC (Junior International Motorcycle Championship) második fordulójára. A bajnokság a cseh, szlovák és magyar fiatalokat tömöríti, akik hat versenyhétvégén méretnek meg a bajnoki címért.

 

A szombati és vasárnapi szabadedzéseket követően időmérő és két verseny várt a versenyzőkre. Díjátadás a két futamon szerzett pontok összesítése alapján történt, azonos pontszám esetén a második futamon jobb eredmény elérő pilóta sorolt előrébb.

A versenyprogramot a robogósok nyitották, a rajtelsőséget Aszalós Zoltán szerezte meg 44.47-s köridejével. Az első futamon a szlovák Denis Kovác, a második futamon Aszalós Zoltán végzett az élen. Így a dobogóra Kovác, Aszalós és Surányi Zoltán álhatott a Scooter Racing kategóriában. A Scooter Open egyedüli indulója a Daróczy Motorsport versenyzője Ondreák Péter volt.

A PW 50-eseknél Kecskés Tamás szerezte meg az elsőséget. A 220V H-Moto Team versenyzője a poleból indulva mindkét futamot megnyerte Beke Simon előtt. Az összetett harmadik-negyedik helyen pontegyenlőséggel Kolarovszki Mór és Szilágyi Krisztián végzett. Mivel Mór ért el jobb eredményt a második futamon, Ő vehette át a harmadik helyért járó serleget. Szilágyi Milán a hetedik, Papp Kevin a nyolcadik helyen ért célba.

A cseh mezőny specialitása a Mini Moto kategóriák, ahol a fiatalokat tömörítő „A” és „B” mezőny versenye összevonva versenyzett. Az „A” kategóriában Jindrich Skopek, a „B” kategóriában Mátyás Pálka szerezte meg az abszolút elsőséget. A felső korhatár nélküli Mini Moto Openben szintén két futamgyőzelmet aratott Tomas Zdaril, Őt a Hormann Racing női versenyzője Katerina Pálková követte.

A Mini GP Pro, Mini GP 140 és Automatik kategóriák összevonva futottak kategóriánkénti értékelés mellett. Az Automatik kategóriában arattak a szlovák versenyzők: Viktor Csemez, Martin Cermák és Adam Havlin végeztek az élen.  A Chrobák Team versenyzői Várkonyi Tamás és Bagdány Máté az ötödikként és hatodikként látták meg a kockás zászlót. A Mini GP PRO egyedüli indulója a 46-os rajtszámú Oláh Barnabás volt. A Mini GP 140-eseknél a Förch Junior Team versenyzője Számadó Máté mindkét futamot magabiztos előnnyel megnyerte, Surányi Balázs előtt.  Harmadik helyen a szlovák Molik Mateusz végzett, pontegyenlőségben a 66-os rajtszámú Nagy Attilával.

A Mini GP Stock és Mini GP Open szintén összevont versenye is szép magyar sikereket szült. A Stock kategória első futamát Kecskés Bence hatalmas előnnyel megnyerte Kovács Zoltán és Marek Kindermann előtt. A következő futamon Vincze Martin végzett a második helyen mindössze 0,737 mp hátránnyal Bence mögött. Harmadik helyen a kategória újonc Kovács Zoltán futott be. Az összevont eredmény Kecskés, Kovács, Kindermann lett. Az Open kategóriában Kiss Bruno jelentős előnnyel az élen végzett a tíz éves Varga Tibor előtt. Őt követte Peter Appel Szlovákiából és Matej Kohout Csehországból.

A hétvége záró programja a Motard kategória volt, mellyel együtt versenyzett a kiváló magyar kezdeményezés az IMR márkaverseny is. A egyforma motorok nem csak a szoros csatákat biztosítják, hanem a bérlési konstrukciónak köszönhetően kisebb anyagi ráfordítás mellett is csatlakozhatnak az érdeklődők. Kovács Bálint magabiztos elsőségén senki sem lepődött meg, Őt követte Varga Tibor, aki menésről-menésre egyre jobb formában motorozott. A harmadik helyen a 220V H-Moto Team női versenyzője Kiss Viktória végzett.

A nemzetközi utánpótlás bajnokság következő fordulója a csehországi Mostban lesz, július 22-23-án. Hazánkban október elsején versenyeznek újra a fiatalok a Kakucsringen.