
A hungarikum, a termálvíz, a puszta és a napfény szavak már ismerősen csengenek, ha a
Dél-Alföldről esik szó. A dél-alföldi bemutatón kiderült, hogy e
régió a kultúra szerelmesei számára is bővelkedik felfedeznivalóban. „Az Óvilágból az Újvilágba, megpihenve a Dél-Alföldön – irodalmi, zenei utazás térben és időben” mottójú előadásnak az újra megnyitott
Hotel Nemzeti adott otthont. Az irodalmi alkotások – többek között a régió által ihletett művek – ezúttal
Márton András színművész tolmácsolásában hangzottak el. Újvilág rapszódia című intellektuális stand-up előadásából pedig hallgatósága megtudta, hogyan élte túl a diplomataéveket a Los Angeles-i Főkonzulátus alapítója, aki lelkében mindvégig művészember, színész maradt, s aki végül vissza is talált „A Színházhoz”. A műsort követően arra is lehetőség nyílt, hogy a vendégek borospohárral a kézben járják be a megújult Hotel Nemzeti nagyszerű épületét.Az irodalmi utazással egyidejűleg az
MT Zrt. Dél-alföldi Regionális Marketing Igazgatóságának munkatársai konkrét utazási tippekkel is szolgáltak a vendégeknek. A régió különlegességeiről
Mártonné Máthé Kinga a társaság belföldi igazgatója tartott színes képekkel kísért előadást. Magyarország legnagyobb régiójában jól megfér a régi az újjal, a hagyományos a modernnel, a nyugalmas az izgalmassal. Gyulától Bajáig bor és gasztronómia, wellness és gyógyfürdők, aktív kikapcsolódás és kulturális események várják a látogatókat. Az MT Zrt. partnerei segítségével megelevenedtek a régió ritka kincsei: a
halasi csipke és a
kalocsai motívumok. Ezek készítését a helyszínen csipkevarró és tojáspingáló asszony segítségével be is bemutatták. Szeged hungarikum-asztalán a térség tradicionális termékei sorakoztak fel, ugyanis
az Európai Unió által elismert, eredetvédett termékek zöme a Dél-Alföldről származik vagy itt is megtalálható. A napfény városát képviselték továbbá Török Gizella gyékényszövő, -fonó iparművész és alkotásai. Az ízélmények sem maradtak el: a borok és finom falatok mellett a Gyulai Pálinka Manufaktúra – bécsi Destillata-n is díjazott – pálinkái, valamint a Bolyhos Pálinkafőzde termékei, és egyúttal Újszilvás község is bemutatkoztak.A
rendezvénysorozatot havonta, budapesti helyszíneken tartott önálló estek alkotják. Ezeket minden hónapban egy-egy régiónak szentelik, s összehangolják a nemzeti turisztikai marketingszervezet belföldi kampányaival is. A témához kapcsolódó irodalmi és zenei alkotások előadásával a tájegység hangulatát igyekeznek megragadni. Összesen tizenkét rendezvényről van szó, így
egy év alatt az ország összes turisztikai régiója bemutatkozik. A márciusi rendezvény témája Észak-Magyarország lesz.Az Újnyugat Irodalmi Kör szerzői gárdája és a neves előadóművészek garantálják az igényes szórakozást. A versek, prózák, úti leírások szerzői és előadói között Erkel-, Jászai-, József Attila- vagy éppen Kossuth díjas alkotókat tisztelhetünk. A művek egy része a rendezvény alkalmával hangzik el először közönség előtt.Az
Nyugat Itthon online kampány részeként
összesen 99 db, utazásra ösztönző irodalmi mű készül, amelyeket Magyarországon elsőként az MT Zrt. jelentet meg portálja, a
www.itthon.hu főoldaláról elérhető „Nyugat Itthon” menüben. Az érdeklődők a társaság közösségi oldalain, az Élmény Itthon felületein is találkozhatnak a kortárs művekkel.
[nggallery id=3]