Ezrek szavaznak az Arany Medál-díjon

Ezrek szavaznak az Arany Medál-díjon Noha a voksolási időszak november végéig tart, rövid idő alatt beérkezett egy-két ezer szavazat a kulturális közönségdíjra

 borcsokzsofia-1

A szavazatokat még nem összesítik az Arany Medál-díjra október 29-én, vasárnap megkezdődött online voksolásban, de a beérkezett szavazatok számából kiderül: idén is több ezren voksolnak kedvenceikre. Szavazni még két hétig, november 29-ig lehet. A magánszemélyi kezdeményezésből kinőtt kulturális közönségelismerés a kilencedik évada keresi azokat, akiket a szavazók az adott év legjobb művészi termései létrehozóinak ítélnek. Az Arany Medál-díj kilencedik éve működik változatlan formában: szavazatát az interneten, illetve idén először a Bethlen Téri Színházban kijelölt szavazófelületen bárki leadhatja. A közönségnek egy hónap áll rendelkezésére, hogy november 29-ig online elküldje szavazatát az általa preferált művészekre. A díj létrehozásakor megfogalmazott feltételek szerint kizárólag élő személyre lehetett szavazni, és az elmúlt év alkotásaihoz: írók esetében kötetmegjelenéshez, színészeknél, rendezőknél pedig filmben, színpadi darabban nyújtott közreműködéshez kötött az érvényes voks. A szavazatokat az aranymedaldij@gmail.com-ra várják A díjat hat kategóriában szavazza meg a közönség (az év írója, az év színésze, az év színésznője, az év rendezője, a legígéretesebb fiatal tehetség díja, életműdíj). Mészáros Márton, az Arany Medál-díjat megálmodó kulturális újságíró a szavazás megkezdésének alkalmával megerősítette, a díj ezúttal sem jár pénzjutalommal, viszont a közönség elismerése sokat jelent a díjazottaknak. Az életműdíjasoknak például a pálya összegzését, a közönségnek nyújtott évtizedes tevékenység megtérülését biztosítja, a fiatal színművészek mezőnyében pedig a jövő ígéretét és publicitás hoz.  Az Arany Medál-díjat az elmúlt években írók közül Vámos Miklós, Dragomán György, Háy János, Száraz Miklós György, Németh Gábor is megkapta. Életműdíjat többek között a Nemzet Színészei közül Törőcsik Mari, Bodrogi Gyula, Molnár Piroska, valamint Bánsági Ildikó és Halász Judit vett át. Színészek közül mások mellett Martinovics Dorinát, Hámori Gabriellát, Földes Esztert, Básti Julit, Thuróczy Szabolcsot, László Zsoltot, Gálffi Lászlót, Kulka Jánost, Márton Andrást díjazta a közönség. A legígéretesebb fiatal tehetségnek Osváth Juditot, Hartai Petrát, Szabó Erikát találták, míg a filmrendezők közül többek között Szász János, Zomborácz Virág, Fekete Ibolya, Till Attila vette át az egyszerű – hol szárnyas nőalakot, hol madarat formázó – trófeát.
am2015-1

A közönségdíjnak idén először Farkas József magánvállalkozó személyében konkrét anyagi szponzora van, a díjazottak pedig egy üveg chardonnay-t kapnak a Kovács Nimród Borászat felajánlásából. Ugyanakkor a díj és az átadás struktúrája megőrzi korábbi szolid, intim jellegét. A díjátadót december 13-án a szokott helyszínen, a hetedik kerületi Bethlen Téri Színházban tartják. Az ünnepségen a Blahalouisiana formáció két tagja, Schoblocher Barbara, a zenekar énekesnője és Jancsó Gábor, a banda gitárosa akusztikus műsorral szórakoztatja a közönséget. Házigazda Juhász Anna kulturális menedzser, irodalmár, a néhai Juhász Ferenc kétszeres Kossuth-díjas költő leánya.  Az elismerés médiapartnere: Népszava, 168 óra, Premier művészeti magazin, Kláris irodalmi lap, Pesti Bölcsész Újság, ELTEonline, Taxi Magazin, Fidelio, Revizor, Kulturpart, MizusCafé, Litera.hu, Szinhaz.hu, Szinhaz.org, Mandiner.hu, Félonline.hu, ELTEonline, Új Könyvpiac, Criticiai Lapok, Prae.hu, Erzsébetváros

A hír közzétételével, kérlek, segítsd az Arany Medál-díj sikerét!

A közönség szavazatait erre a címre várják: aranymedaldij@gmail.com

Bővebb információ a díjról és szavazásról: Mészáros Márton – 0620 44 77 852 – meszarosmarton95@gmail.com Lelkes Anna – lelkes.anna.94@gmail.com