Eskü San Franciscóban és Los Angelesben

Több mint félmillióan kérelmezték az elmúlt két és fél év folyamán a magyar állampolgárságot – jelentette ki augusztus 20-i nemzeti ünnep alkalmából San Franciscóban és Los Angelesben a kaliforniai magyarság közösségei előtt elmondott beszédeiben Wetzel Tamás, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium állampolgársági ügyekért felelős miniszteri biztosa.

    Erről a Los Angeles-i főkonzulátus hétfőn tájékoztatta az MTI-t. San Franciscóban augusztus 17-én, Los Angelesben pedig 18-án, kihelyezett konzuli napokon, Kálmán László főkonzul vezetésével újabb állampolgársági esküszertartásokat tartottak, amelyek díszvendége a miniszteri biztos volt.     Wetzel Tamás az ünnepségeken hangsúlyozta a magyar kormány nemzetpolitikai elkötelezettségét. Mint rámutatott, ennek hatására jelentősen egyszerűbbé váltak a nyugati magyarság számára fontos közigazgatási eljárások, és a magyar külképviseletek sokkal nyitottabb, ügyfélbarát módon járnak el, kihelyezett konzuli napok segítségével jelentősen megkönnyítik a nyugati magyarságnak az anyaországgal való kapcsolattartását.     Az egyszerűsített honosítási eljárás, az állampolgárság könnyített megszerzésének történelmi jelentőségét méltatva a miniszteri biztos megerősítette, hogy az eljárás az egész magyarság összetartozását erősíti. Wetzel Tamás bejelentette, hogy az utóbbi két és fél évben több mint félmillió honfitárs kérelmezte a magyar állampolgárságot.     A San Franciscó-i Golden Gate Parkban vasárnap ünnepi koncert keretében 55. alkalommal emlékezett meg a helyi magyarság az államalapításról. A műsorban szerepet vállalt a Golden Gate Park Band, Magyari-Köpe Gabor, az Eszterlánc Népi Együttes, Diana Pray, az Első Kaliforniai Huszár Regiment, Tobak Ferenc, Serlegi Lilla és Bozzay Zina.     Voisin Éva San Franciscó-i tiszteletbeli konzul tájékoztatása szerint a város polgármesteri hivatalára augusztus 20-án felvonják a magyar zászlót.

Forrás:MTI

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*