Eredménytelen, de derűlátó egyezkedések a kongresszusban

A kongresszus mindkét házában eredménytelenül zárultak az egyezkedések szombaton a szövetségi kormány részleges bénultságának feloldásáról és a technikai csőd elkerüléséről folytatott tárgyalások, igaz a szenátus vezető részéről pozitív hangulatú nyilatkozatok hangzottak el.

    A tárgyalások súlypontja szombaton a szövetségi alsóházról a szenátusra tevődött át, miután Barack Obama elnök végül nemet mondott a republikánus képviselők azon javaslatára, hogy állapodjanak meg az adósságplafonnak egy mindössze hathetes időszakra – gyakorlatilag csak a téli ünnepek küszöbéig történő – megemelésében. A pénzügyminisztérium szerint az adósságlimit módosításáról legkésőbb csütörtökig ki kell egyezni, különben a szövetségi kormány a gazdasági szekértők többsége szerint fizetésképtelenné válik.     Harry Reid, a szenátusi demokrata többség vezetője “szívélyesnek” nevezte a felsőházi republikánusok rangidősével, Mitch McConnellel folytatott “előzetes” megbeszélését. A két politikus először állt szóba egymással a már közel két hete tartó válság alatt.     Bob Crocker republikánus szenátor “jónak” nevezte a honatyák körében zajló eszmecserét, amelyek reményei szerint a hétvégén “meghozzák gyümölcsüket”. Richard Durbin demokrata szenátor kijelentette, hogy pártja abban bízik: még a hétfői tőzsdenyitás nyélbe lehet ütni a megállapodást a republikánusokkal.     A szenátus a jövő héten először hétfő délután ül majd össze. A szövetségi felsőház demokrata tagjai szombaton a Fehér Házban egy és egy negyedórás egyeztetést tartottak Obama elnökkel, de erről nem adtak ki hivatalos tájékoztatást.     Chuck Schumer demokrata szenátor haladásról beszélt, rámutatva, hogy republikánus kollégái – a képviselőház tagjaitól eltérően – úgy vélik, hogy az Barack Obama által 2010-ben elfogadtatott egészségügyi reform alapvetően nem képezi a tárgyalások részét.     Az Egyesült Államoknak azért nem sikerül még egy részleges finanszírozási törvényt sem elfogadni az október 1-jén elkezdődött új pénzügyi évre, mert a konzervatív ellenzéki párt meg akarta fosztani a pénzügyi forrásoktól egészségügyi törvény aktuális részeinek életbe léptetését. A szövetségi kormányzat ennek következtében részlegesen leállt és több százezer közalkalmazottat kényszerszabadságra küldtek.     A Fehér Ház szombaton kiadott közleménye szerint a szövetségi kormány alkalmazásában öt Nobel-díjas dolgozik, akik közül négyet haza kellett küldeni.

Forrás:MTI

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*