Erdei Zsolt: „A jövő bajnokait neveljük ki!”

Megnyílt az újpesti Halassy Olivér Sportközpont Sportcsarnokában a Madárfészek Ökölvívó Akadémia


A magyar amatőr ökölvívás egyik fellegvára lehet az Erdei Zsolt szakmai vezetésével megnyílt Madárfészek Ökölvívó Akadémia, amely egyike annak a négy nagy központnak, mely a kiemelt sportágfejlesztési támogatás részeként jön létre a sportágban. A keddi ünnepélyes megnyitót követően a korosztályaikban már nemzetközi és hazai versenyeken bizonyító ifjú bokszolók azonnal komoly edzéssel vették birtokukba a sportcsarnokot.

Újpest ismét bebizonyította, minden szinten támogatja a sportot. A helyi önkormányzat Wintermantel Zsolt polgármesterrel az élen ezúttal az ökölvívás mellé állt, és az újpesti Halassy Olivér Sportközpont Sportcsarnokában biztosított helyet a jövő bajnokait kinevelni szándékozó Madárfészek Ökölvívó Akadémiának. A szakmai munkát az amatőrök között világ-, és Európa-bajnok, míg a profiknál két súlycsoportban is világbajnoki címet szerző Erdei Zsolt felügyeli majd.

„Amikor az akadémia alapításával és annak Újpestre hozatalával Erdei Zsolt megkeresett, néhány mondat után megállapodtunk egymással. Büszkék vagyunk, hogy otthont adhattunk a létesítménynek, hiszen a kerület számára fontos a sport, rengeteget áldozott rá az elmúlt években, s ez így lesz a jövőben is. Mi a létesítményt biztosítjuk a kiválasztott fiatalok edzésére, sportolására, míg az ott dolgozó szakemberek pedig Zsolt vezetésével kialakítják a működés feltételeit. Hosszú távra tervezünk, hiszen az első időszak közös üzemeltetése után bízom abban, hogy 2015-re a Madárfészek az ökölvívó szövetség támogatásával az ország egyik legszebb ultramodern sportcentrumává válik” – jelentette ki Wintermantel Zsolt polgármester.

Az ünnepélyes megnyitón részt vevő Simicskó István sportért felelős államtitkár, valamint Csötönyi Sándor, a Magyar Ökölvívó Szakszövetség elnöke is annak a véleményének adott hangot, hogy a sportág nagy esélyt kapott az államtól, ugyanis a kiemelt támogatás lehetőséget ad többek között a tömegbázis növelésére.

A Madárfészek Ökölvívó Akadémia szakmai igazgatója, Erdei Zsolt és edzői – Szalma Zoltán, Gregárik Krisztián – már el is kezdték a munkát azzal a 19 fiatal ökölvívóval, akik már felvételt nyertek az akadémiára. Maga Erdei személyes példát mutat újdonsült tanítványainak, hiszen velük együtt, a Madárfészekben készül a következő, március 8-án rendezendő mérkőzésére. A fiatalok napi két edzésen vesznek részt: reggel héttől fél kilencig az erőnléten, míg a délután háromtól ötig a technikai elemeken és a küzdelmen lesz a fő hangsúly.

„Szavakkal már kifejeztük, mennyire hálásak vagyunk mindazért, amit kaptunk, ettől kezdve e tetteken, a munkán a sor. Ezek a fiatalok már valamennyien bizonyítottak a saját korosztályukban, így nekünk az a dolgunk, hogy amikor húszévesen elhagyják az akadémiát kiforrott, nemzetközileg is eredményes bokszoló váljon belőlük. Egyértelműen az a célunk, hogy itt neveljük ki a jövő nagy bajnokait. Bízom abban, hogy mind én, mind pedig a velem készülő Bedák Zsolti is külön motivációt jelentünk ezeknek a fiataloknak, hiszen mindketten itt készülünk a következő profi meccsünkre” – fogalmazott Erdei Zsolt.

A Madárfészek ifjú tehetségei

Erdei Zsolt akadémiáján 19 fiatal kezdte meg a munkát, és a 14-20 éves versenyzők között magyar bajnokok és érmesek, sőt, világversenyen helyezett bokszolók is vannak. A fiatalok már a Madárfészekben edzenek, s Budapesten, többek között az újpesti Bródy Imre Gimnáziumban tanulnak. A kis tehetségek közül 16 élnek kollégiumban, és az akadémia edzői nemcsak a sportban való előmenetelükre figyelnek oda, hanem a tanulmányaikban is a segítségükre lesznek.

Nézzük, kik lettek az első „fészeklakók”, akik már be is költöztek új otthonukba.

Szilvai László (Nyíregyháza) – magyar bajnok
Szőrös Márk (Salgótarján) – magyar bajnok, EB V. hely
Oláh Gergő (Salgótarján) – magyar bajnok, EB V. hely
Karvaj Zsolt (Salgótarján) – magyar bajnok
Botos Károly (Salgótarján) – OB II. hely
Zámbó Róbert (Salgótarján) – OB II. hely
Paczók Erik (Mezőkövesd) – OB. III. hely
Lukácsy Bence (Pécs) – OB III. hely
Sárga Krisztián (Sárospatak) – magyar bajnok
Sárga János (Sárospatak) – OB II. hely
Ruszó András Erik (Sárospatak) – magyar bajnok
Lokár Márk (Hranek SE) – Bornemissza Emlékverseny III. hely
Nagy Ferenc (Hranek SE) – OB III. hely
Szaka István (Tápiómente) – magyar bajnok, VB V. hely, EB. V. hely
Iván Áron (Gyöngyös) – OB III. hely
Opre Dávid (Kőbánya) – OB III. hely

Madárfészek edzői: Erdei Zsolt – szakmai igazgató, Szalma Zoltán, Gregárik Krisztián

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*