Engedjék szabadon Julija Timosenkót!

Az Ukránok Világkongresszusa az európai integráció feltételeinek teljesítését követeli Viktor Janukovics ukrán elnöktől, beleértve Julija Timosenko bebörtönzött volt kormányfő szabadon engedését.

    Ezt szerdán közölte Jevhen Csolij, a szervezet vezetője a nyugat-ukrajnai Lvivben – a külföldön élő ukrán diaszpórák képviselőinek

részvételével – zajló értekezleten. “A mostani kritikus időszakban dől el, hogy Ukrajna visszatér a szovjet időkhöz, vagy előre halad a demokratikus Európához való integrálódása felé. Ha az ukrán hatalmi gépezet elszalasztja ezt az esélyt, az ukrán nép előtt kell felelnie érte” – hangoztatta.         Az értekezlet résztvevői követelték továbbá a jogi és bírósági rendszer reformját, a választási jogszabályoknak az európai mércékhez igazítását, valamint a Moszkva irányította orosz-fehérorosz-kazah vámunióban való mindenféle tagságról való lemondást.     Arszenyij Jacenyuk, a Timosenko mögött álló Haza párt politikai tanácsának elnöke kijelentette, hogy pártja továbbra is a bebörtönzött volt kormányfőt készül jelöltetni államfőnek a 2015-ben esedékes elnökválasztásokon. Felolvasta Timosenkónak a kongresszushoz intézet üzenetét, amelyben a bebörtönzött ellenzéki politikus szintén az európai integráció melletti elkötelezettség fontosságát hangsúlyozta.

Forrás:MTI

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*