Elszabadulnak az Ünneprontók

Forralt bor és sör vette le a lábáról az IHM tagjait a debreceni karácsonyi vásárban. A mirigy nagykoncertek egyik állomása idén Debrecen lesz, ezért a fiúk elutaztak a hajdú-bihari megyeszékhelyre egy kis terepszemlére, és a karácsonyi vásárba is ellátogattak.

 

Az Ünneprontók névre keresztelt turnén december 28-án Miskolcon, december 30-án Debrecenben lép színpadra az Irigy Hónaljmirigy. Ennek apropójából látogatott el a cívisvárosba a csapat egy kis terepszemlére. Ha már ott voltak, nem hagyhatták ki, hogy ne kóstolják meg a vásár kínálta forralt bor és sörkülönlegességeket is, amelyek egyértelmű sikert arattak a mirigy tagok körében. A karácsonyi hangulat hamar eluralkodott a társaságon, a fiúk vidáman osztották meg terveiket a szeretet ünnepére vonatkozóan.

„A családban már egy ideje csak a gyerekeknek ajándékozunk, a felnőtteknek nem, inkább a szeretetre koncentrálunk. A debreceni vásárban a forralt sör tetszett a legjobban, ez számomra újdonság volt.” – magyarázta Sipos Tomi, akinek idén különleges jelentőséggel bír az ünnep, nemcsak a zenekar születésnapja, hanem nemrég született kislánya, Emma Liza miatt is, akivel most először lesz alkalma együtt tölteni a Karácsonyt.

Varga Győző is remekül érezte magát a vásárban. Én forralt bor párti vagyok, meg is kóstoltunk néhányat a hatalmas kínálatból. Ilyenkor én már nem kutatok ajándékok után, mert jó előre kitervelem, hogy kinek, mit szeretnék adni, és azt be is szerzem november végiéig.” – tette hozzá Varga Győző.

 

A fiúk nyelve megeredt a finom italoktól és elárulták, hogy legújabb paródiájuk a Mulat a király is elhangzik majd a koncerten. Akik a jól ismert slágerekre is számítanak, azoknak sem kell majd csalódniuk, sőt természetesen az ilyenkor szokásos karácsonyi daluk is felcsendül a színpadon.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*