Egy képviselő a népszavazás eredményének figyelmen kívül hagyását szorgalmazza

David Lammy munkáspárti parlamenti képviselő azzal a felszólítással fordult képviselőtársaihoz, hogy hagyják figyelmen kívül az uniós tagságról tartott népszavazás eredményét – jelentette szombat este a The Independent című brit lap honlapja.

    A politikus arra kérte a londoni törvényhozást, hogy “vessen véget ennek az őrületnek”, és utasítsa el az Európai Unióból való kilépésre vonatkozó döntést.
    “Ébresztő! Nem kell ezt tennünk” – írta a Twitteren a politikus, aki arra hivatkozik, hogy a csütörtöki népszavazás pusztán véleménynyilvánító referendum volt, semmire sem kötelezi a parlamentet.
    “Véget vethetünk ennek az őrületnek, s lezárhatjuk ezt a rémálmot egy parlamenti szavazással. A szuverén parlamentnek kell döntenie arról, hogy kilépjünk-e az EU-ból” – írta közleményében a munkáspárti politikus, aki szerint a kilépéspártiak érvei pillanatok alatt szertefoszlottak, és néhányan a szavazatukat is megváltoztatnák, ha lenne rá lehetőség.
    “Ne pusztítsuk el a gazdaságunkat alaptalan hazugságok és Boris Johnson elbizakodott ambíciói miatt” – fogalmazott Lammy.
    A csütörtöki népszavazáson a szavazók 51,9 százaléka szavazott arra, hogy az Egyesült Királyság lépjen ki az Európai Unióból.
    A The Independent megjegyzi: bár jogilag a parlament megteheti, hogy figyelmen kívül hagyja a népszavazást, ez valószínűleg hatalmas felzúdulást keltene a kilépésre szavazók körében.
    “Hogy megakadályozza a Brexitet, a kormánynak csak annyit kell tennie, hogy nem tesz semmit” – állapítja meg a lap, amely szerint, ha – mint valószínű – a kilépés mellett kampányoló Boris Johnson lesz a miniszterelnök, várhatóan a kormányt is a Brexitet támogató híveivel tölti fel, s nem akadályozzák majd meg az ország kilépését az Európai Unióból.

Forrás:MTI