Egy embert elengedtek, a többi őrizetbe vett tüntetőt szerdán bíróság elé állítják

Az internetadó elleni vasárnap esti budapesti tüntetésen őrizetbe vett hat ember közül egy embert szabadon engedtek, a többi gyanúsítottat viszont szerdán bíróság elé állítják – közölte a Fővárosi Főügyészség szóvivője kedden az MTI megkeresésére.

    Bagoly Bettina azt írta: az illetékes kerületi ügyészség – megvizsgálva a rendelkezésre álló bizonyítékokat – nem értett egyet a nyomozóhatóság előterjesztésével, és egyik gyanúsított előzetes letartóztatására sem tett indítványt.
Az egyik gyanúsított – egy 26 éves férfi – azonnali szabadlábra helyezésére utasította a nyomozóhatóságot az ügyészség, mivel álláspontja szerint az ő részvétele a bűncselekmény elkövetésében kétséget kizáróan nem bizonyítható.
A többi gyanúsítottat garázdaság bűntette miatt gyorsított eljárásban, még az őrizetbe vétel időtartama alatt, szerdán bíróság elé állítják – tájékoztatott a szóvivő.
Az internetadó elleni vasárnap esti budapesti tüntetés végén a szervezők a Hősök terén elköszöntek a demonstrálóktól, a tüntetők egy része azonban a Lendvay utcai Fidesz-székházhoz ment. Megdobálták az épületet, több ablakát bedobták, redőnyöket is megrongáltak, kidöntötték a kerítés egy darabját, és néhányan felmásztak a székház földszinti erkélyére.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn kora hajnalban közzétett közleményében azt írta: a rendőrség hat embert vett őrizetbe garázdaság miatt. Azt írták, hogy a Fidesz székházánál vasárnap nem sokkal 20 óra után az arcukat eltakaró, a székház két nyílászáróját megrongáló, az ingatlan kerítését bedöntő, erkélyére felmászó csoport tagjai közül a rendőrség azonosította, elfogta, előállította, gyanúsítottként kihallgatta és őrizetbe vette G. Antal és Z. András 19 éves, Sz. I. Ábel 21 éves és B. Gábor 33 éves budapesti lakost, Sz. Zoltán 35 éves tatabányai lakost és R. Milán 26 éves soproni lakost.

Forrás:MTI