Drága Nagyi!

Amolyan sírós-nevetős filmet sikerült forgatnia Jabi Elroteginek egy elkeseredett kisemberről, egy szülőföldjét elhagyni kényszerült fiatal férfiról, aki a világ másik végére utazik szerencsét próbálni. Csakhogy ott még rettenetesebb körülmények közé kerül.

Mi, magyarok, könnyen tudunk azonosulni a főhős problémáival, hiszen a Baszkföldön született Mikelnek (Joseba Usabiaga), finoman fogalmazva, sem otthon, sem a nagyvilágban nem kínálják a luxuséletet ezüsttálcán. 56-osaink és az átkosban valahogy kikeveredett hazánkfiai is igyekeznek őrizni régi szokásaikat, hagyományaikat, kultúrájukat, nagy becsben tartott, otthonról hozott tárgyaikat, de mindez általában csak a kocsmai szövegeléseikben, ritka vendég érkezésekor mutatkozik meg, mert a saját anyanyelvükre bizony egyre kevesebben emlékeznek, gyerekeik alig, unokáik pedig egyáltalán nem beszélik. Kit érdekel mondjuk Argentínában egy büszke baszk, vagy egy mokány magyar bárhol a világon?!

Szerencsére időnként meseszerűen alakulnak a dolgok. Argentínában Mikel évek óta beteg nagynénje, Dolores (Itziar Aizpuru) tündéri módon reagál baszk altatódalára, és ettől kezdve új időszámítás kezdődik az öreg hölgy életében: a valóságot, mint egy huncut kisgyerek, jól megkeveri a legkedvesebb emlékeivel, remek szerepet szánva ebben a mesejátékban Mikelnek. A történet úgy alakul, a szálakat a Drága Nagyi úgy kevergeti, hogy a városkában élő baszkok egy emberként mögé állnak, és mindent megtesznek gyógyulásáért.

Elég legyen annyit a Drága Olvasó orrára kötni, hogy Mikelben komolyan felmerül: élete további részét Argentínában kívánja eltölteni…

Én sírtam-nevettem. Csütörtöktől olvasóink is megtehetik.

Horváth Gábor Miklós