Dr. Csötönyi Sándor és a Felix Promotion összefog

Együttműködési megállapodást írt ma alá a Magyar Ökölvívó Szövetség és a Felix Promotion menedzseriroda. A Rácz Félix vezette cég segíti ezentúl a Dr. Csötönyi Sándor vezette szövetség médiatevékenységét, vagyis azon fognak dolgozni, hogy az amatőr ökölvívás ismertsége és népszerűsége ismét az őt megillető helyére kerüljön Magyarországon.

 “Nem kérdés, hogy az amatőr ökölvívás tradíciója nagyon régre nyúlik vissza hazánkban és olyan népszerű sportolókat adott az országnak, mint Papp László, Kovács István vagy éppen Erdei Zsolt, és eddig 11 olimpiai aranyéremmel büszkélkedhet. Örülök és megtisztelőnek tartom, hogy az elnök úr rám és a csapatomra gondolt ezen feladattal kapcsolatban. Ígérem minden tőlünk telhetőt meg fogunk tenni a közösen kitűzött céljaink eléréséért. “ – hangzott el Rácz Felixtől.

 Ehhez a kontraktushoz szükség volt egy harmadik félre is, aki nagyon fontos szerepet játszott ebben a megállapodásban, és ami nem más mint a magyar állam, hiszen az ökölvívás is helyet kapott a között a 16 sportág között, amely jelentős támogatásban részesül. Ez az összeg tette lehetővé azt, hogy a Felix Promotion bevonásával még hatékonyabbá tehesse a szövetség a sajtómunkáját. Az ügynökségi tevékenység koránt sem testidegen feladat a menedzseriroda számára, hiszen több cég sportügynökségeként is tevékenykedik és a profi bokszolók érdekképviselete mellett az olimpiai bajnok tornász Berki Krisztián, a sakkzseni Rapport Richárd és más sportágakban jeleskedő kiválóságok képviseletét is ellátja.

„Felixet gyerekkora óta ismerem és figyelemmel követem a tevékenységét. Örülök, hogy igent mondott a felkérésre és bízom az eredményes együttműködésben. Kell a „vérfrissítés” és úgy érzem eljött az ideje, hogy ezt a lépést megtegyük.” – mondta el az aláíráskor Dr. Csötönyi Sándor.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*