DK: Jól tudja a Fidesz, Orbán bukásán dolgozunk

 A Fidesz mai közleményében felfedezte a csövön a lyukat és a kanálban a mélyedést. Vészjóslónak szánt, valójában groteszk közleményükben azt állították: Gyurcsány Ferenc az Orbán-kormány megbuktatásán munkálkodik. Nagy felfedezés, gratulálunk! Akkor itt és most megerősítjük, hogy Gyurcsány Ferenc és a Demokratikus Koalíció valóban a rezsim bukását akarja. Ez a kötelességünk, de ugyanezt akarják például azok a tömegek is, amelyek részt vesznek a tüntetéseken. Mi más lenne a dolgunk, amikor a rezsim fuldoklik a korrupcióban, szétverték a szabadság, a demokrácia és társadalmi szolidaritás intézményrendszerét. Ma milliók élnek egyre nagyobb szegénységben, mások elmenekülnek az országból, miközben újabb és újabb adók fojtogatják az embereket. Orbán Magyarországán csak annak van esélye gyarapodásra, aki a haveri körbe tartozik, korábbi szövetségeseink pedig megvetik hazánk jelenlegi irányítóit. Ezért a DK politikai, erkölcsi kötelessége harcolni a diktatúra ellen.

A Demokratikus Koalíció azt ígérte, hogy az Orbán-rezsim legádázabb ellenfele lesz, örülünk, ha ezt Orbán Viktor és haveri-üzleti köre is felismerte. Eszerint cselekszünk a jövőben is, ezt meg tudjuk ígérni- írta szerkesztőségünknek megküldött közleményében, a Demokratikus Koalíció szóvivője.