Csányit leuzsorázta Lázár

Nincs más választásom, mint tudomásul venni Csányi Sándor, az OTP elnök-vezérigazgatójának a sajtóban tett, rám nézve “lesajnáló”, lenéző megjegyzését, hiszen “mégiscsak ő az ország első számú uzsorása” – mondta Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár hétfőn sajtótájékoztatón újságírói kérdésre válaszolva.

    Hozzátette: Csányi Sándor bárhogy is “páváskodik a devizahitelesektől szerzett milliárdjaival”, természetesen “meghunyászkodom, és tudomásul veszem, hogy ilyen-olyan jelzőkkel illet”.     Aki ilyen fontos ember az országban, annak a véleményét is kénytelen vagyok tudomásul venni – jegyezte meg.     Arra utalva, hogy a megfogalmazásaiból kitetsző szigort kizárólag a devizahitelesek védelmében tanúsítja, azt is külön hangsúlyozta: szerinte a kormány szándéka ugyanilyen világos, mert szeretnének a devizahiteleseknek segíteni.     A kormány és a bankok között folyó, a devizahitelesek megsegítésére vonatkozó megbeszélésekről újságírói kérdésre válaszolva azt is kifejtette: a kormány tárgyalásos úton születő megoldást kíván elérni a bankszövetséggel, de az világossá tette, hogy magát a kérdéses pénzügyi piaci terméket, a devizahitelt szeretnék megszüntetni.

Forrás:MTI

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*